Index Vakbarát Hírportál

Két népszavazási kérdést kaszáltak el

2016. május 10., kedd 18:34

Megtagadta két népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő ívének hitelesítését keddi ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). Mindkét elutasított kérdést A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt nyújtotta be április 18-án. 

Az egyik kérdés úgy szólt:

Egyetért-e Ön azzal, hogy azok a politikai pártok, amelyek az elmúlt és a jövőbeni országgyűlési választások során egymást követő két választáson pártszövetségben mérettették, vagy mérettetik meg magukat és az elért eredmény következtében költségvetési támogatásban részesültek, vagy részesülni fognak, a soron következő választáson ne indulhassanak pártszövetségben?

Az NVB egyhangú döntéssel többek között arra hivatkozva tagadta meg az aláírásgyűjtő ív hitelesítését, hogy a kérdésben tartott népszavazás visszaható hatályú lenne, ez pedig sérti a jogállamiság alaptörvényben rögzített követelményét. Emellett tiltott tárgykörbe is ütközik, mivel az alaptörvény szerint nem lehet a választásokra, népszavazásra vonatkozó kérdésekben országos népszavazást tartani. Emellett a kérdés nem felel meg az egyértelműség követelményének sem. 

A másik kérdés úgy szólt:

Egyetért-e Ön azzal, hogy II. Rákóczi Ferenc, Széchenyi István, Deák Ferenc, Kossuth Lajos földi maradványai az Országház Felsőházi termében (Felsőházában) kerüljenek végső elhelyezésre, hogy szellemiségükkel vigyázzák a jelen és jövő politikusait?

Az NVB ezt egyhangú döntéssel többek között arra hivatkozva utasította el, hogy II. Rákóczi Ferenc maradványainak elmozdítása az Országgyűlés hatáskörén kívül esik, hiszen a fejedelem Szlovákiában van eltemetve, így bármilyen, a maradványaival kapcsolatos cselekményhez a szlovák hatóság hozzájárulása kell. Emellett a kérdés - mivel négy történelmi személyiséget sorol fel - nem felel meg az egyértelműség követelményének sem. 

Az NVB határozatai ellen 15 napon belül jogorvoslattal lehet élni a Kúriánál.

Indulhat az aláírásgyűjtést egy oktatási témában

Közben megkezdődhet az aláírásgyűjtés a kötelező tanórán kívüli foglalkozásokról szóló népszavazási kezdeményezéshez, miután kedden jogerőre emelkedett a kérdés hitelesítéséről hozott választási bizottsági határozat.

A kérdést Kassainé Szegfű Zsuzsanna magánszemély nyújtotta be a Nemzeti Választási Bizottsághoz március 29-én. Az NVB által április 25-én hitelesített kérdés így szól:

Egyetért-e Ön azzal, hogy általános iskolában a tanulónak a kötelező tanórákon kívüli foglalkozásokon csak a törvényes képviselője kérésére legyen kötelező részt venni?

A hitelesítő határozattal szemben 15 napon belül lehetett volna jogorvoslatot benyújtani, ám ilyen nem érkezett, így jogerőre emelkedett az NVB hitelesítő határozata, azaz megkezdődhet az aláírásgyűjtés a népszavazási kérdésben. 

A szervezőknek 120 napjuk van összegyűjteni a népszavazás kiírásához szükséges 200 ezer aláírást.

Rovatok