Index Vakbarát Hírportál

Vádat emeltek Nancy gyilkosa ellen, de valószínűleg sosem fogják lecsukni

2016. május 12., csütörtök 09:19 | aznap frissítve

Az ügyészség szerint a kínai férfi pár hete lehetett Budapesten, amikor megölte a szexmunkásként dolgozó lányt. Miután agyonverte, elmenekült az országból, Kína pedig nem tervezi kiadni. Továbbra is titok, ki lehetett az a parlamenti képviselő, aki Nancy-hez járt.

A Fővárosi Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és kifosztás bűntette miatt vádat emelt egy kínai állampolgárságú férfival szemben. A vád szerint a férfi olyan súlyosan bántalmazott egy 19 éves nőt annak belvárosi lakásában, hogy a sértett a helyszínen belehalt a sérülésekbe. A meggyilkolt nő a szexmunkásként dolgozó, csak Nancy-nek nevezett lány, akinek a politikai pletykák szerint egy parlamenti képviselő is volt a kuncsaftjai között. 

A vádirat szerint a kínai férfi az elkövetés idején már pár hete Budapesten tartózkodott, munkát keresett a fővárosban. A vádlott 2015. május 01. napján délután egy mobiltelefonos alkalmazáson keresztül felvette a kapcsolatot a prostitúciós tevékenységet folytató sértettel azért, hogy alkalmi szexuális szolgáltatást vegyen igénybe. Ennek során egyeztették a találkozó időpontját, a nő a kínai férfinak a lakása címét is megadta.

A vádlott a megbeszéltek szerint a késő esti órákban érkezett a sértett Budapest VII. kerület, Akácfa utcai lakásához. Mintegy másfél óra elteltével, 23:00 óra körül a vádlott ismeretlen okból a sértettre támadt, ennek során őt több alkalommal megütötte, fojtogatta, majd egy késsel a már földön fekvő sértettet súlyosan és kitartóan bántalmazta.

A fiatal nő rövid idővel a bántalmazást követően a helyszínen meghalt, olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életének megmentésére azonnali orvosi segítség mellett sem lett volna lehetőség. A vádlott ezután magához vette a sértett mobiltelefonját, bankkártyáját, készpénzét, majd a támadáshoz használt késsel együtt elhagyta a helyszínt. Másnap repülőjegyet vásárolt és elhagyta Magyarországot.

A vádemelésre a vádlott távollétében került sor. A férfival szemben a vád különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette, valamint kifosztás bűntette, amely bűncselekmények büntetési tételének felső határa - a bűnhalmazat miatt - 25 évig terjedő szabadságvesztés. A vádlott Kínában tartózkodik, és mivel a két ország között nincs kiadatási egyezmény, ebben az ügyben azóta sem történt előre lépés. 

Rovatok