Index Vakbarát Hírportál

Önként ajánlkozott ügynöknek a népszerű humorista

2016. május 17., kedd 14:44

Peterdi Pál 1965-ben komoly nyomás nélkül, önkéntes felajánlkozások után lett az állambiztonság ügynöke – derül ki a 2000-ben meghalt humorista, sportújságíró beszervezését feltáró levéltári aktákból. Mező Gábornak a Pesti Srácokban megjelent cikke és a bemutatott dokumentumok szerint a Kádár-rendszerben, de a rendszerváltás után is népszerű humoristát, a Tücsök és bogár műfaj magyar meghonosítóját nem nagyon kellett agitálni, különféle előnyökért cserébe maga is kereste a lehetőségét, hogy miben tudja segíteni az állambiztonságot.

Beszervezési dossziéja szerint Peterdi Pál 1961-ben adott be útlevélkérelmet, hogy feleségével együtt kéthetes látogatásra Bécsbe utazzon. Az állambiztonság ekkor kezdte körbeszaglászni a jelentésekben megbízhatónak és rendszerhűnek mondott újságírót, aki már az útlevélosztályon folytatott első beszélgetésen burkoltan felajánlkozott: örömmel megismerkedik azokkal a bécsi újságírókkal, akik érdeklik a kora kádári hatalmat, és felvetette a tisztnek:

hogyha kimegy, »szivesen áll rendelkezésünkre«, ha valamilyen kérdés érdekel bennünket, »szivesen utánanéz«.

„Peterdi Pál pontosan tisztában lehetett azzal, hogy mire kérik, és semmilyen gátlást, vonakodást nem mutatott” – írja Mező Gábor. A Képes Sport főmunkatársaként dolgozó Peterdi az ügynöknyilvántartásban „Pálmai” lett, és elsősorban külföldi újságírókra állították rá. Többek között a Helsinkiben tartott VIT-ről jelentett, a baloldali világtalálkozóról groteszk módon azt írta, hogy az imperialisták kiprovokált verekedésekkel zavarták meg az eseményt: a huligán elemek és ellenséges csoportok zavarkeltései miatt „ő sem tudott rendszeres tudósítást adni – a hangulatot és lelkesedést illetően – amely pozitív képet mutatott volna a VIT-ről.”

Peterdit végül 1965-ben vették fel az állambiztonság titkos állományába. Megvan az aláírt nyilatkozata:„Tudomásom van arról, hogy a Magyar Népköztársaság állambiztonsági szervei és a köztem lévő kapcsolat szigorúan bizalmas” – szignálta. Először egy, a jégkorong-vb-n megismert kanadai–magyar sportújságíróra, Bastyovanszky Lászlóra állították rá, akivel Peterdi Vitray Tamással együtt készült könyvet írni a hokiról. A Pesti Srácok-cikk Vitrayt a játszma gyanútlan résztvevőjének mondja, ugyanakkor a cikknek már a címébe is beleírták a nevét, ami így rossz fényt vethet rá. Peterdi további titkos küldetései az ígéret szerint a cikk folytatásából derülnek majd ki.

Rovatok