Index Vakbarát Hírportál

Eddig nyolc pesmerga katonát láttak el a Honvédkórházban

2016. május 18., szerda 14:46 | aznap frissítve

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a Honvédkórház Dezső Tamás asszirológus, hadtörténész az ELTE Bölcsészettudományi Karának volt dékánja Magyar Időknek adott nyilatkozata miatt, mely szerint 2014 óta kurd katonákat ápolnak a budapesti Honvédkórházban.

Dr. Tamás Róbert megbízott orvosigazgató a doorstep-sajtótájékoztatón elmondta, hogy 2015 májusában a pesmerga kurd koalíció külügyminisztériuma kereste meg a magyar külügyminisztériumot, hogy rehabilitációra küldenének ide a harctéren megsérült kurd pesmerga katonákat. Szijjártó Péter engedélyt adott erre.

Az első sérültcsoport 2015 novemberében érkezett, négy sérültből és egy tolmácsból állt. Most májusban érkezett meg a második csoport, ami szintén négy sérültből és egy tolmácsból állt. Az ő ellátásuk várhatóan 4-6 hétig fog tartani, és utána visszatérhetnek Irakba.

A katonák harctéri sérülést szenvedtek, de az életveszélyen már túl vannak, rehabilitációs ellátásra szorulnak. 

Arra nem tudott válaszolni, hogy nyilvánosságra került az ügy, emelni kell-e a biztonsági készenlétet, erről majd a honvédelmi minisztérium dönt.

Dezső Tamás asszirológus azt állította, hogy a Iszlám Állam elleni háborúban megsérült harcosok viszonylag rendszeresen érkeznek az intézménybe, és az ő ápolásuk is része a Magyar Honvédség és a kurdisztáni erők közötti együttműködésének.

A magyar kormány már a 2014-ben, az IS-ellenes koalíció előkészületeinél jelezte, hazánk kész részt venni a műveletekben. Kezdetben lőszerszállítmányokkal segítették a terrorszervezet elleni harcot, 2015 tavaszán már mintegy 100 katonát küldött az iraki Erbilbe, hogy részt vegyenek a kurd erők kiképzésében. A Magyar Idők információi szerint a honvédség 240 tonna lőszert küldött.

Rovatok