Ritkán fordul elő, hogy őrjöngve rohangáljak a szerkesztőségben, most mégis kényszeríteni kellett magam, hogy visszaüljek a géphez, és megírjam ezt a beszámolót. Merthogy az is ritkán fordul elő, hogy egy, a gyerekek segítésére létrehozott szervezet ártson igazán a gyerekeknek, az meg pláne, hogy ez épp a világ legnagyobb ilyen szervezete legyen: az UNICEF. Az ENSZ gyereksegély-szervezetének Magyar Bizottság Alapítványa elképesztő, a gyermekbántalmazásról szóló, cukinak szánt (?) egyszázalékos kampányfilmjeit a mozikban, a gyerekfilmek előtt vetítik, és persze a YouTube-on is megnézhetők.

Három ilyen kisfilmet találtam, miután belebotlottam egy múlt heti inforádiós anyagba, melyből kiderül, hogy a megkérdezett pszichológus is teljesen kiborult a filmektől.

Ahogy az köztudott, a gyerekbántalmazás azért nehezen kezelhető, társadalmi szintű probléma, mert hiába van rengeteg eset, túlnyomó többségükben az elkövető családtag, vagy az áldozattá váló gyereknek más közeli hozzátartozója. Emiatt irtózatosan magas a látencia aránya, tehát amikor az eset nem derül ki és a gyerek nem kap védelmet, mert nem mer vagy nem tud kihez fordulni segítségért, vagy ha meg is teszi, nem védik meg.

Ha több eset kerülne napvilágra, nagyobb lenne a tudatosság, és a politika is jobban rá lenne kényszerítve, hogy javítsa a jogi és intézményi védelem eszközeit.

A UNICEF három kis homevideó-szerű filmecskéjében a "trükkjeiket" a saját szobájukban bemutató mosolygó, de legalábbis nyugodt gyerekek instruálják társaikat, hogy hogyan kell bezárkózni vagy a szekrénybe bújni, ha apa, aki "azt" szokta csinálni, be akar jönni, hogyan kell kibélelni a ruhát, hogy védve legyünk az ütésektől, hogyan kell az éles sarkokra celluxszal ruhát ragasztani és a kilincsre síkesztyűt húzni, hogy ne fájjon, ha ráesünk.

Hideg van? Húzz sapkát! Éhes vagy? Egyél egy almát! Apa bejön hogy bántson? Ékeld ki az ajtót! Ugye milyen helyesek? És nem is tűnnek úgy, mint ha nagyon rossz bőrben lennének! Majd mi, a magyar UNICEF csinálunk valamit, de addig is add nekünk az 1 százalékod!

Az alkotók evidenciaként tálalják, hogy a felnőttek bántják a gyerekeket, ahogy azt is, hogy a gyerekek, mivel senkitől sem remélhetnek segítséget, csak magukra számíthatnak, magukat kell megvédeniük.

Mit gondol a bántalmazott gyerek, aki látja a filmeket?

Hogy tényleg nincs remény, az a világ rendje hogy őt verik, értelmetlen segítséget kérnie, és jobban teszi, ha megpróbál elrejtőzni a bántalmazó elől, vagy ha az nem megy, legalább rongyokat gyömöszölni a ruhája alá.

Mit gondol a nem bántalmazott gyerek?

Hogy kezdhet rettegni, mert ezek szerint nincs biztonságban, hisz úgy tűnik, az "apák" bármikor bánthatják.

Mit gondol a bántalmazó?

Hogy lám, más is bántja a gyerekeket, ez a világ rendje.

És mit a nem bántalmazó felnőtt?

A filmeket, ahogy arra (Janecskó) Kata kolléganőm rámutatott, nyilván nekik, köztük is főleg a témára kellően érzékenyeknek szánták, és akár még helyeselni is lehetne, hogy milyen ügyesen, szellemesen érzékeltetik a gyerekek magára utaltságát, kiszolgáltatottságát.

A kampányfilmek ellen pár napja online petíció indult. A mozikban futó kampány egyébként épp ma, az szja-bevallások határnapján ér véget.

Update: Az UNICEF cikkünkre adott válasza szombaton érkezett meg, az ügyre jövő héten visszatérünk.