Index Vakbarát Hírportál

Orbán: A száj Clintoné, de a hang Sorosé

2016. május 20., péntek 08:40

Nem távolodni kell az EU-tól, hanem átalakítani, hogy képes legyen megvédeni a határait, identitását, amit most a migránsáradat veszélyeztet – jelentette ki Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. 

A kormányfő szerint meg kell állítani a brüsszeli elitet, amely az európai népek akarata ellenére cselekszik. Ezt szolgálhatja a betelepítési kvóta elleni népszavazás, amelynek nem az EU-tól való távolodás a célja, hanem a közösség demokratikusabbá tétele.

„Az EU a jelenlegi állapotában is alapjaiban demokratikus közösség” – mondta Orbán, aki szerint így a meggyőző eredményt adó népszavazás esetén Brüsszel meg fog hajolni és nem fog olyan kötelező betelepítési kvótarendszert kialakítani, amit „az európai társadalmak sem akarnak”.

Orbán szerint a migránsáradat biztonsági kérdés az Európában élők számára, minden csak ennek a szempontnak a figyelembe vétele után következik.

Soros háttérhatalom

Orbán hangsúlyozta, hogy a népszavazás és az Európai Bíróságon a magyar és a szlovák kormány által megtámadott, papíron jelenleg érvényes betelepítési kvóta elleni fellépés két különböző dolog. Utóbbi a múltra, előbbi a jövőre vonatkozik. A népszavazás egy egyszeri betelepítésről szól, hanem egy olyan mechanizmus elutasításáról, amely folyamatos betelepítést tenne lehetővé.

„Aki teheti, menjen el egy nyugat-európai városba, és vesse össze azzal, amit tíz-húsz éve látott” – mondta Orbán, aki szerint ez vár Magyarországra is, ha nem tesznek a kulturális homogenitás megőrzéséért. 

A betelepítés az, amit Orbán szerint az Egyesült Államok bizonyos politikusai és a mögöttük, a Demokrata Párt egyik legfontosabb finanszírozójaként álló” Soros György akar, aki emberi jogi érveléssel támogatja muszlimok millióinak európai betelepítését. Ez a magyarázata Bill Clinton legutóbbi nyilatkozatának, is, amely azzal vádolta a lengyel és a magyar társadalmat, hogy putyinista, autoriter rendszerek kialakítását támogatja.

Szerényen az országról, büszkén a régióról

Orbán Clinton nyilatkozata kapcsán védelmébe vette Lengyelországot, amellyel méltatlanul bánnak Brüsszelben. Nem húznék ujjat a lengyelekkel, ezt a csatát velük szemben Brüsszel nem nyeri meg.” A lengyelek egy nagy, erős ország, legalább négyszer akkora nemzet, mint a magyar", szabadságharcos nép", amelynek nagy súlya van – mondta Orbán, aki szerényen nyilatkozott Magyarországról, ám annál magabiztosabban Közép-Európáról. Clinton nyilatkozatát illetően felidézte a lengyel kormánypárt elnökének szavait, amely szerint a volt amerikai elnöknek orvosi kezelésre lenne szüksége. A lengyelek erősek, így mondhatnak olyat, ami durva ugyan, de sok magyar szívét is megmelengette, ám amit szabad Jupiternek, azt nem szabad a kisökörnek, így a lengyel kormánypárt elnökének szavait nem ismételném meg – mondta azokat lényegében megismételve Orbán. A kormányfő megjegyezte, hogy Bill Clinton szavai egy kampány részeként hangzottak el, de attól még a sértés sértés marad. Több tiszteletet érdemelnek a magyarok és a lengyelek.

Magyarország nem nagysága, hanem földrajzi helyzete miatt került ismét reflektorfénybe, ahogyan 56-ban, 89-ben és a migránsáradat kapcsán is. Ettől nem kell megijedni, de ha engedünk, húsz év múlva nem fogunk ráismerni az országunkra – ismételte meg Orbán, hosszabban kifejtve, hogy az ellenzéki fórumok, szervezetek, ha demokratikus úton is akarnak befolyást szerezni, tény, hogy Soros György csatornáin keresztül jutnak forrásokhoz. 

Kell még egy-két ciklus Orbánnak

Nem gondolom, hogy Európa jelenlegi népességszáma vagy akár annál valamivel kisebb mellett ne lenne fenntartható" – mondta a migránsáradattól" kicsit távolabb lépve a kormányfő, aki szerint azonban a fiatalok arányán valóban növelni kellene. Ezt segíti a kormány népesedéspolitikája, a lakástámogatás, a rezsicsökkentés, az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése is, mely utóbbi az alsó középosztályt segíti elsősorban.

Az óvodák, iskolák fejlesztésére, jó oktatási rendszerre szükség van ahhoz, hogy az emberek merjenek vállalni gyermekeket, akik nem gazdasági terhet, szegénységet, hanem előnyt jelentenek. Ennek bizonyításához Orbánnak kell még egy-két ciklus", és a lépések meghozzák a maguk eredményeit. Elég csak a feltételeket megteremteni, monda Orbán, aki szerint ezt az az úszásban, a hokiban vagy akár a Bocuse d'Or gasztronómiai világverseny budapesti fordulóján elért magyar siker is mutatta.

Rovatok