Index Vakbarát Hírportál

84 milliárdba került a menekültválság tavaly

2016. május 28., szombat 08:38

Tavaly 84 milliárdot költött a kormány menekültválságra, az idei kiadásokkal együtt ez a szám 100 milliárd fölé emelkedhet - írta a Magyar Nemzet a Miniszterelnökségtől kapott adatokra hivatkozva.

A lap azt is megírta, hogy nem indul eljárás a határzár építése kapcsán felmerült túlárazások miatt.

Az elszámolás szerint először tavaly júniusban áldoztak pénzt a határkerítés felhúzására a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló alapból, amit számos további tétel követett.

A határkerítéssel még nem számolt el tételesen a kormány, bár többször ígérte. Itt pedig felmerült, hogy egyes tételeket jelentősen túláraztak, 4-8-szoros áron szereztek be. Például a bruttó 600 forintos méterárért kapható NATO-pengés drótot 2800 forintért szerezték be.

Az ügyészség szerint mindenesetre nem történt bűncselekmény ennek kapcsán, ezért nem nyomoznak - írta a Magyar Nemzet.

(Borítókép: Huszti István/Index)

Rovatok