Index Vakbarát Hírportál

A Jobbik újra befogta az MSZP-t

2016. május 28., szombat 11:33

A Jobbik támogattsága kicsivel nőtt, az MSZP-é stagnált az utóbbi időben, így ismét fej-fej mellett áll a két ellenzéki párt - derült ki a Publicus Intézet közvélemény-kutatásából, amelyet a Vasárnapi hírek megbízásából készített. 

A Fidesz szavazóinak száma az elmúlt három hónapban stagnált, majd erre a hónapra újra egy százalékpontot csökkent, és a párt támogatottsága 22 százalékon áll.

Ennek ellenére a nagyobbik kormánypártnak még mindig 10 százalékos előnye a két ellenzéki erő előtt, amelyek 12-12 százalékon állnak.

A Jobbik szavazóinak száma egy százalékkal nőtt, így tudta befogni az MSZP-t, amelynek két hónapja azonos a tábora.

A többi párt megítélése érdemben nem változott. Az LMP a múlt hónaphoz hasonlóan újra 3 százalékon áll. A DK egy százalékpontot csökkent, és két hónap után újra 3 százalékon áll. Az Együtt támogatóinak az aránya ebben a hónapban csökkent, és most nem érte el az egy százalékot, csakúgy, ahogy PM, és a MLP sem - írta a Publicus.

Rovatok