Index Vakbarát Hírportál

Novák Előd teljesen behúzta a kéziféket

2016. május 29., vasárnap 11:19 | aznap frissítve

Minden jel szerint Vona lesz a Jobbik elnöke a következő két évben, és senki sem kerül be az elnökségbe azok közül, akiket nem szeretne maga mellett látni. Novák Előd pár napja még keményen támadta Vona köreit, de mára olyannyira megszelídült, hogy "méltósággal viseli", hogy még a szavazólapra sem került fel, pedig a tagság közel fele szeretné, ha alelnök maradna.

Ma tartja tisztújító kongresszusát a Jobbik Budapesten. A párt tagsága most dönt arról, hogy ki legyen a Jobbik elnöke és kik legyenek az alelnökei a következő két évben. A rendezvényt a Kongresszusi Központban tartják, zárt ajtók mögött, délután egy sajtótájékoztatón fogják bejelenteni az elnökség új összetételét. 

A tagság 93 százaléka Vonát jelölte elnöknek, kihívója nincs, úgyhogy ő akár már elkezdhet előre inni a medve bőrére, valószínűleg meg fogják szavazni. Az viszont már távolról sem lefutott meccs, hogy kik lesznek a párt alelnökei. 

A legnagyobb kérdés, hogy mi lesz Novák Előddel, aki eddig alelnökként dolgozott a pártban. Novák sorsa azután lett téma, hogy Vona néhány hete közölte vele, valamint Hegedűs Lórántnéval és Szávay Istvánnal, hogy nem szeretné, ha a jövőben maradnának a párt alelnökei. 

Hegedűsné és Novák ennek ellenére elindult az alelnökségért, és a tagságtól kapott jelölésszámok alapján (ők kapták az 5. és 6. legtöbb jelölést) be is kerülhetnének a hatfős elnökségbe - már ha a tisztújításon is ugyanannyi szavazatot kapnak, mint előzetesen. Ez konfliktust eredményezne, ugyanis Vona előre jelezte, hogy meg fogja vétózni az alelnökségüket, ha annyi szavazatot kapnak, hogy bekerülnének az elnökségbe. 

Hegedűsné közben kiszállt a játékból, hiába szeretné a tagság közel fele, hogy alelnök legyen, péntek este intergalaktikus magyarázkodással bejelentette, hogy mégsem indul alelnöknek. Hegedűsné úgy látta, hogy okafogyottá vált a szerepe az elnökségben, miután Vona megszüntette szerződéses jogviszonyát Baranyi Tibor Imrével, a "szektás irányultságú tradícionalisták vezetőjével". 

Nagyon úgy tűnik, hogy bár az utóbbi hetekben komoly akciósorozatba lendült Novák, ő is beletörődött, hogy bármennyi szavazatot kap, nem fog bekerülni az elnökségbe. Ma délelőtt már azt írta Facebookon, hogy nem lehet botrány a kongresszuson, "méltósággal elfogadom én is, hogy nem szólalhatok fel, s nem kerülök rá a szavazólapra" - írta. 

A 24.hu szerint Novák neve végül nem került fel a szavazólapra, amit előre lehetett sejteni, a politikus ennek lehetőségéről is írt pár órája. A portál szerint Novák marad képviselő a parlamentben, de lemond egy évi tiszteletdíjáról. "Azt mondja, bőven lesz mit csinálnia, szakpolitikus lesz, népesedéspolitikával foglalkozik majd" - írta a lap. 

Novák korábban sejtelmesen egy "körvonalazódni látszó kompromisszusmos megoldásról" posztolt, aminek Volner János, a Jobbik magasan a második legnépszerűbb politikusa lenne az ékköve. Hogy mit jelent ez, egyáltalán jelent-e bármit, az valószínűleg délután kiderül. A szavazás utáni sajtótájékoztatóról tudósítani fogunk. 

Rovatok