Index Vakbarát Hírportál

Pintér szerint egyre több menekült érkezik Európába

2016. május 31., kedd 13:12

 A belügyminiszter szerint egyértelmű, hogy nem fog csökkenni az Európát érő migrációs nyomás. Pintér Sándor erről kedden délelőtt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságában tartott beszámolóját követően beszélt újságíróknak.

Pintér Sándor azt mondta:

Délkelet felől sem csökken a migrációs nyomás, és Észak-Afrika felől Olaszországba tartó hajós migráció is újraindult.

A belügyminiszter ennek kapcsán szólt arról is, hogy egy benyújtott törvénymódosítás révén szeretnék a tranzitzónát kiszélesíteni, hogy minél kevesebben juthassanak illegálisan az ország területére.

Már a Földközi-tengeren jönnek

A belügyminiszter információi csak részben helyesek:

Valóban nő a magyar tranzitzónákhoz érkezők száma is. Ezek az emberek azonban nem a közelmúltban érkeztek Európába. Ahogy arról helyszíni riportunkban beszámoltunk, Törökország kemény intézkedésekkel zárta le az eddigi csónakos útvonalat. Pintér állításával ellentétben töredékére esett vissza a csempészforgalom az Égei-tengeren.

A tranzitzónánál sem az egyre több érkező miatt alakulnak ki harmadik világot idéző menekülttáborok, hanem mert a magyar kormány hivatali packázással igyekszik elriasztani azokat, akik legálisan kérnének menedékjogot Magyarországon.

A balkáni útvonal lezárása után ugyanakkor valóban felélénkült a forgalom a Földközi-tengeren. A Líbiából és Egyiptomból érkező csempészhajókon idén eddig 46 ezer ember kelt át Olaszországban, (A UNHCR statisztikáival szemben a köztévé az irreális 190 ezres számról közölt adatokat. ) Az útvonal jóval veszélyesebb, csak a múlt héten 700 menekült fulladt a tengerbe.

A menekülthullámnak lökést adhat még a hírhedt Idomeni menekülttábor felszámolása. Lapunk bejutott a hermetikusan elzárt akcióra: olvassa el, hogyan reagáltak a görög-macedón határon táborozók a készenlétisek rohamára.

Rovatok