Index Vakbarát Hírportál

Nem tudták megakadályozni a VIII. kerületi kilakoltatást

2016. június 2., csütörtök 20:08

Tíz éve élt a józsefvárosi Diószegi Sámuel utca egy önkormányzati bérlakásában a Danó család, akiket csütörtökön A Város Mindenkié (AVM) csoport tiltakozása ellenére kilakoltattak. Tíz aktivistát előállított a rendőrség.

Csupán egy nappal Kocsis Máté polgármester bérlővédelmi tervének bejelentése után lakoltatták ki a családot. A végrehajtók délelőtt 11 és délután 5 óra közt több rendőrautóval, rohamrendőrséggel szálltak ki a helyszínre, miközben az aktivisták elállták az utat a lakásig.

Délután 3 óra körül kezdődött meg az élőlánc feloszlatása, amit végül erőszakkal bontottak fel, tíz tiltakozót előállítottak. 

Danóéknál három kiskorú gyermek és több felnőtt is lakik, köztük az idős, nemrég agyvérzést kapott Danó Sándorné Katalin. Az asszonyt nyáron valószínűleg többször műteni kell majd. Férje tavaly év vége óta Ausztriában büntetésvégrehajtási-intézetben van. A család állítása szerint még korábban kereste meg az A Város Mindenkiért csoportot, hogy felhalmozódott adósságukra segítsenek részletfizetést kérni.

Azzal próbáltak érvelni, hogy tartozásuk legalább 10%-át azonnal ki tudnák fizetni, és most hétfőre várható a Hálózat Alapítvány döntése, akiknek segítségével akár 20%-ot is tudnának törleszteni. 

A tartozást még egy, a ház lakóitól érkezett panasz súlyosbította, miszerint Danóék hangosak, rossz velük élni. A család szerint ez a vád alaptalan, napközben mindannyian dolgoznak, nem zavarnak senkit. Aláírásokat is gyűjtöttek a többi lakótól, akiknek túlnyomó része azt szeretné, hogy Danóék maradhassanak otthonukban. Az AVM szerint nem megalapozott emiatt kilakoltatást indítani, mert a panaszt nem vizsgálta ki az önkormányzat.

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ közleménye szerint az érintett család nem tartja be a közösségi együttélés szabályait. A család 2012 óta több mint 2,5 millió forint tartozást halmozott fel az önkormányzattal szemben, amiből állításuk szerint az elmúlt két évben a Hálózat Alapítvány segítsége mellett sem törlesztettek semmit. Részletfizetéssel nem éltek, lakáscserét nem fogadtak el. A család, így a közlemény, nem kerül utcára, hanem a Menedékház Alapítvány Családok Átmeneti Otthonába költözik.

A nyolcadik kerületben a legkritikusabb a lakhatási szegénység az AVM adatigénylése szerint, ami a 2017-es költségvetéssel tovább súlyosodhat.

Rovatok