Index Vakbarát Hírportál

A bíró is gyanúsnak tartotta, hogy félmillióba került a fagyi

2016. június 3., péntek 09:34

Bizonyítottság hiányában első fokon fölmentette a Fővárosi Törvényszék a vádlottakat abban a büntetőügyben, amelynek vádlottja  Borzován János építőipari vállalkozó és Rónaszéki László, a belvárosi önkormányzat korábbi jegyzője volt.

A Népszabadság pénteki riportja szerint Kárpáti György bíró azt is elmondta, hogy kettőjük lehallgatott telefonbeszélgetéseiben valóban elhangzottak homályos utalások arról, hogy a jegyző segédkezett régi barátjának, Borzovánnak egy önkormányzati döntés visszatartásában, ezt kétséget kizáróan nem sikerült igazolni.

Rónaszéki László több mint egy évtizeden át, 2013-ig volt a Belváros jegyzője. Rogán Antal korábban azt mondta, bizalomvesztés vesztés miatt menesztette, de később kiderült, hogy szó sem volt menesztésről, a jegyző közös megegyezéssel távozott az önkormányzattól.

Rónaszékit azzal vádolták, hivatali hatalmát arra használta, hogy Borzován pozícióját erősítse a „vetélytársaival” szemben, hogy azok közvetítőnek fogadják el a Rogán Antal vezette V. kerületi önkormányzat felé.  Egy engedélyre váró ingatlanközvetítő azt mondta a bíróságnak, megüzenték neki (későbbi pontosítása szerint: "azt csiripelték")

ötszázezer forint lesz a fagyi

És bár a bíró is elképzelhetőnek tartotta, hogy kenőpénzről lehetett szó, a virágnyelv nem bizonyíték. Az ingatlanközvetítő egyébként azt állította: végül nem adta át a pénzt. Az a lehallgatott telefonhívásokból kiderült, hogy Borzován valóban érdeklődött a jegyzőnél, hogyan áll az elővásárlási jog megszüntetése, de a vádlott állítása szerint 

szívességet akart tenni az ingatlanközvetítőnek, nem üzérkedett befolyásával.

A vádbeszédben elhangzott, hogy Borzován ugyancsak számla nélkül újította fel Rónaszéki lányának lakását, sőt az is, hogy 300 ezer forinttal kitömött borítékkal ment találkozójukra. Ezt azonban a vádhatóság saját értékítélete alapján sem tudta bizonyítani. 

Az ügyész a felmentő ítéletek miatt fellebbez, így az eljárás az ítélőtáblán folytatódik.

Rovatok