Index Vakbarát Hírportál

Feljelentést tett az LMP a Hold utcai piac miatt

2016. június 7., kedd 20:37

Költségvetési csalás gyanúja miatt pert indított az LMP az V. kerületben található Hold utcai piac felújítása miatt. A vásárcsarnok több, mint 220 millió forintot kapott tanyafejlesztésre, de a gyakorlatban ebből annyi valósult meg az LMP szerint, hogy van egy őstermelőmentes őstermelői pult és rengeteg luxusétterem. Az V. kerület önkormányzatához tartozó három cég eredetileg azt vállalta a pályázatában, hogy 166 tanyagazdaságot kapcsol be a piacra, illetve 300 féle tanyasi termék jelenik majd meg a pultokon.

Az LMP honlapján található közleményben Sallai R. Benedek szerint

a pályázatért felelős Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszter összejátszott Rogán Antal korábbi V. kerületi polgármesterrel, hiszen az elejétől kezdve nem rendeltetésszerűen használták fel a támogatást.

Az LMP-s képviselő ismeretlen tettesek ellen tett feljelentést költségvetési csalás bűne miatt.

Rovatok