Index Vakbarát Hírportál

Többé nem forgathatja fel a TEK bárki lakását bírói engedély nélkül

2016. június 7., kedd 18:54

Elutasította a magyar állam fellebbezését az Emberi Jogok Európai Bizottsága abban az ügyben, amiben a Eötvös Károly Intézet két munkatársának adtak igazat korábban, írja az MTI.

Vissy Beatrix és Szabó Máté Dániel azért fordult Strasbourghoz, mert a miniszterelnök magán-titkosszolgálataként is emlegetett TEK bírói engedély nélkül, csupán miniszteri megbízás alapján is átkutathatja bárkinek a lakását, lehallgathatja, elolvashatja a leveleit, és még szólnia sem kell az illetőnek.

A pert már januárban megnyerték, de magyar állam fellebbezést nyújtott be az ítélet ellen, amit most elutasítottak.  Így az állam kénytelen nagyjából 1 millió 240 ezer forintos nem vagyoni kártérítést fizetni a két felperesnek.

A bírói fórum szerint sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményének a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogát a terrorelhárító szervek titkos adatgyűjtésére vonatkozó magyar szabályozása.

A döntés alapján a magyar parlamentnek törvényt kell módosítania. Mégpedig úgy, hogy a miniszteri engedély csak különösen sürgős esetben lehet majd elegendő, és utólagos bírósági felülvizsgálat is szükséges utána

- mondta az Indexnek januárban Szabó Máté Dániel , majd hozzátette, hogy az ítélet minden nemzetbiztonsági megfigyelésre, nem csak a TEK-re vonatkozik.

A felperesek 2013-ban már a magyar Alkotmánybírósághoz is fordultak, de nem találták alkotmányellenesnek a módosítást. Az Emberi Jogok Európai Bírósága viszont igen.

Rovatok