Index Vakbarát Hírportál

Nem bűncselekmény kamupapírral kérni egy dr.-t a személyibe

2016. június 9., csütörtök 12:17

Nem bűncselekmény, ha valaki besétál az okmányirodába, és a személyijébe kér egy dr. előtagot a neve elé, miközben tudja jól, hogy nincs is igazi doktorija – ezt állapította meg Orosz Mihály Zoltán érpataki polgármester ügyében a bíróság.

A csaknem négy éve húzódó ügy lényege, hogy Orosz Mihály Zoltán 2012. augusztus 30-án a Debreceni Járási Hivatal Okmányirodájában új okmányt igényelt. Bemutatott egy latin nyelvű oklevelet, amellyel doktori címét „igazolta”, majd ez alapján kapott új okmányt. Mivel azonban az papír annak a nem akkreditált teológiai akadémiának a diplomája, amit ő alapított (övé volt az 1/2010-es sorszámú oklevél), nagyon jól tudta, hogy valójában kamu a doktori cím.

Ez pedig a Debreceni Járási Ügyészség eredeti vádirata szerint közokirat-hamisításnak tűnik.

A vádat azonban az ügyész a perbeszédében most módosította. Lőrincz Andrea szerint nem bűncselekmény, legfeljebb szabálysértés történt, így az ügyészség a vádlott felmentését indítványozta. Álláspontja szerint a doktori cím valótlanul és jogtalanul lett bejegyezve, a személyazonosság bizonyító erejét azonban ez nem befolyásolta, a doktori titulus nem tekinthető sem a családi, sem az utónév részének, így Orosz nem követett el bűncselekményt. A bíró ezzel egyetértett.

Miután a doktori cím nem része a névnek, használata nem is lehet bűncselekmény – áll a Püspökladányi Járásbíróság mostani ítéletének indokolásában. A polgármester így legfeljebb szabálysértést követhetett el, ezt azonban a bíróság nem vizsgálhatta, a szabálysértések elévülési ideje ugyanis két év. 

Az ügyészség tudomásul vette az ítéletet, a vádlott és a védő a kézbesítést követő 8 napon belül fellebbezhet.

A tárgyaláson Orosz Mihály Zoltán megint nem jelent meg, a bíróság által elrendelt rendőri elővezetés nem volt sikeres. A rendőrök mindhárom állandó lakcímet és tartózkodási helyét végigjárták, de nem találták.

Rovatok