Index Vakbarát Hírportál

Pedagógustüntetés: a szakadó eső sem riasztotta el a tiltakozókat

2016. június 11., szombat 14:55 | aznap frissítve

A Március 15-e téren volt a Tanítanék Mozgalom által meghirdetett, bizonyítványosztó pedagógustüntetés gyülekezője, a tér teljesen megtelt, ránézésre több ezer gyűlt össze. A menet felkanyarodott az Erzsébet hídra, és az eleje már megérkezett a Várkert bazár elé. 

A menet élén Pukli István, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója halad, aki felkéri az embereket, hogy osztályozzák a kormány tagjait, így a kormányszóvivőt, Balog Zoltán minisztert és Orbán Viktor kormányfőt is. A tömeg mindegyik névre azt felelte, hogy

1-es alá.

Pukli szerint ideje, hogy ők évet ismételjenek. Az igazgató szerint a tüntetőknek hangosan kell skandállniuk, hogy elhallatsszon a hangjuk Franciaországig, ahol Orbán Viktor is ott van a foci-Eb-n. De hozzáteszi azt is, hogy a magyar csapatnak is drukkolni kell, így felhangzik a Ria-ria-Hungária is.

Az Emmi fel van háborodva

Az Emmi oktatási államtitkársága közleményt adott ki a demonstráció alkalmából, eszerint úgy látják, hogy a pedagógusok többsége a párbeszédben hisz, nem az utcai akciókban és politikai hergelésben. Szerintük a pedagógusok többsége mára arra is ráébredt, hogy bizonyos kormányellenes erők csak ki akarják használni őket.

"Különösen felháborító, hogy azok akarják mindig utcára vinni a pedagógusokat, akik rendszeresen elutasították a párbeszéd lehetőségét és a kormány meghívását a köznevelési kerekasztalhoz, amely a pedagógusokról és a gyermekekről szóló párbeszéd legeredményesebb fóruma" - írták a közleményben.

A demonstrálók belefutottak egy esküvőbe, az ifjú pár a tüntetőkkel fotózkodott, Pukli István és a fekete ruhás nővér is előrement, hogy gratuláljanak nekik:

Az első felszólalónál el kezdett szakadni az eső, úgyhogy a már látott esernyős tüntetéssé alakult át a demonstráció. Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke üdvözölte az esernyősöket, majd elmondta, hogy szerinte az oktatás központosítás nem érte el az áhított eredményt.

Orbán Viktor elhülyíti a magyarokat

Sokat türtünk, sokat beszéltünk, sokra jutottunk, semmit sem értünk el

- összegezte a kormánnyal való tárgyalásokat Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének vezetője. A 25 követelésbol 19-ben kisebb kompromisszumokra jutottunk - mondta -, de az Emmi nem foglalta jogszabályba, amit ígért, ez lett volna pedig a garancia.

Hangsúlyozta, nem csak követeltek, megoldási javaslatokkal is előálltak, de Balog Zoltán miniszter egyértelművé tette, hogy rendszerszintű változtatásra nincs szükség. Amiben a kormány nem engedett például a tankönyvmonopólium megszüntetése, a pedagógusok óraszámának csökkentése, és a tanulók tankötelezettségi korának 18 évre történő visszaállítása.

A kormánynak tudnia kell, a hamu alatt izzik a parázs

- mondta Gallóné, aki szerint a kormány becsapta magát, hogy kifulladt a sztrájk, mert a pedagógussztrájkot legalább félmillió ember úgy segítette, hogy nem engedte gyermekét az iskolába a demonstráció napján. A nyár az erőgyűjtés ideje lesz - mondta.

"Nem tűrjük, hogy hülyének nézzenek minket. A kormány se centralizálni, se decentralizálni nem tud" - mondta Pukli István a tüntetés egyik vezetője. Majd osztályozni kezdték a kormányzati szereplőket úgy, hogy mindenkitől idéztek egy a demonstrációkat lefitymáló, azt feleslegesnek bemutató mondatot. Balog Zoltán megbukott. Palkovics László jött, aki korábban azt mondta, nincs értelme a tüntetésnek. "Hazudik, hazudik" - skandálta a tömeg, majd azt: "Megbuktál, megbuktál".

Kósa Lajos szerint a tüntetés alkalmatlan fórum szakmai kérdések megvitatására, a vitára pedig a Fidesz nyitott. "Akkor miért nem tárgyaltok velünk, Lajos?" - tette fel a kérdést az egyik konferanszié. "Megbuktál, megbuktál" - skandálta a tömeg. Ahogy Rogán Antalnál és Lázár Jánosnál is.

Te vagy a farok, János

- kiáltották Pukliék, miután felolvastak Lazártól egy olyan idézetet, amiben arról beszélt a pedagógusok tüntetései kapcsán, hogy nehogy már a farok csóválja a kutyát. Németh Szilárdé lett az egyik legnagyobb karó, akinek a kockás gatyás mondatáért külön intő járt.

A legerősebb diák, akitől mindenki fél: Viktor, az elnök, mondta Pukli. "Olyan viccesen hangzik ez az egész" - idézték Orbántól a reakciót Pukliék korábbi követelésére, hogy a kormány és Orbán kérjen bocsánatot a megalázott pedagógusoktól.

Orbán takarodj!

- skandálta a tömeg.

"A kormány nem tárgyalni akar, hanem versenyezni és vadászni, de most emberükre akadtak. Erőszakmentesen, de keményen harcolunk. Nálatok a pénz, a média, a fegyver, de a tudás az igazi hatalom és a nép is velünk van" - mondták. El akarnak tiporni, le akarnak makd járatni, de kibírjuk, tették hozzá.

"A Tanítanék Mozgalom radikális üzemmódba vált, Gandhi tanítása alapján"

- mondta Pukli. Mahatma Gandhi, az indiai erőszakmentes tiltakozás vezetője azt mondta, hogy "használdd az igazságot az üllődnek, az erőszakmentességet a kalapácsodnak, és utasíts el mindent, ami nem állja ki az igazság üllőjének, és az erőszakmentesség kalapácsának próbáját".

A tüntetés végén a felszólalók közölték, várják olyan tanárok, diákok, szülők csatlakozását, akik névvel, arccal vállalják a küzdelmet a célokért. Mert sokan azt gondolják, kockázatos a mozgalomhoz csatlakozni, de minél többen vagyunk, annál kisebb a kockázat, tették hozzá. Majd felhívtak ilyen embereket a színpadra, többen bemutatkoztak, kik ők, mivel foglalkoznak és miért fontos számukra ez a mozgalom.

Mire a tüntetés véget ért, az eső is elállt - ami azonban addig sem zavarta a részt vevőket, szinte alig voltak néhányan, akik az időjárás miatt hazamentek volna a demonstrációról.

Rovatok