Index Vakbarát Hírportál

Egy hónap múlva meglesz Schiffer utódja

2016. június 16., csütörtök 12:02

Július 16-ára és 17-ére tűzte ki társelnök- és képviselőválasztó kongresszusát az LMP, miután Schiffer András május 31-én bejelentette, hogy lemond minden tisztségéről és kivonul a politikából.

Az MTI kérdésére Csárdi Antal, Hadházy Ákos, Keresztes László Lóránt és Ungár Péter sem zárta ki, hogy indul a társelnöki posztért. A képviselőjelöltséget ugyancsak nem zárta ki Hadházy Ákos és Keresztes László Lóránt, de ahogy fogalmaztak, elgondolkodik rajta Gál József és Csarnó Ákos is.

Társelnök-jelöltté az válhat, akit legalább egy tag jelöl, és programja közzétételével elfogadja a jelöltséget - továbbá férfi, mivel az LMP alapszabálya szerint a pártnak egy férfi és egy női társelnöke van, a női társelnöki tisztséget Szél Bernadett tölti be.

Képviselőnek az lesz jelölhető, aki szerepel a párt 2014-es országos listáján. Képviselőjelöltet a tagok indítványozhatnak csütörtöktől öt napon át. Ezután nyolc nap van arra, hogy az aspiráns megszerezze a tagok tíz százalékának támogatását, vagyis mintegy 65 tagét. Egy tag három jelöltet is támogathat. A posztra férfiak és nők is jelentkezhetnek. A képviselőjelöltek listája is július 5-én éjféltől válik hivatalossá.

Rovatok