Index Vakbarát Hírportál

Egy focicsapat is kijön a parlament némáiból

2016. június 19., vasárnap 10:27

Tavasszal a parlamentben az előző két ülésszakkal szemben nem a szocialista Gúr Nándor, hanem az LMP-s Schmuck Erzsébet beszélt a leghosszabban a parlamentben. A legtöbbször azonban ezúttal is Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára fejtette ki véleményét - derül ki az MTI által készített statisztikából. Ebből szemezgetünk. 

Az elmúlt fél évben tizenegy kormánypárti politikus maradt néma az ülésteremben, köztük Semjén Zsolt kereszténydemokrata miniszterelnök-helyettes is.

A legbőbeszédűbb felszólalók

  1. Az LMP-s Schmuck Erzsébet tavasszal 12 óra 46 percet beszélt, két órával többet, mint a második.
  2. A KDNP-s Rétvári Bence majdnem 11 órát beszélt.
  3. Őt az LMP-s Schiffer András követi 8 óra 16 perccel.

Gúr Nándor ezúttal a negyedik helyre került 7 óra 36 percet kitevő felszólalásai alapján, őt az MSZP padsoraiból a tizedik Józsa István (5 óra 37 perc) és a tizenkettedik Bárándy Gergely (4 óra 31 perc) követik.

A Jobbik leghosszabban beszélő képviselője az Országgyűlést szintén elhagyó Novák Előd volt, aki a hatodik helyre került 6 és fél órán át tartó felszólalásaival. A Jobbik-frakcióból egy hellyel marad le Z. Kárpát Dániel (6 óra 3 perc), Staudt Gábor (5 óra 48 perc) pedig a kilencedik.

Az LMP öttagú képviselőcsoportjából négyen is az első tízbe kerültek felszólalásaik hossza alapján, az ötödik Sallai R. Benedek 7 óra 36 percig, a nyolcadik Ikotity István 5 óra 58 percig tartotta szóval képviselőtársait. Az ellenzéki pártból az összesített lista 16. helyén végzett Szél Bernadett volt a legszűkszavúbb, akinek tavasszal elég volt 3 és fél óra véleménye ismertetésére.

A Fidesz képviselőcsoportjából két államtitkár áll a lista elején, az adóügyekért is felelős Tállai András (4 óra 36 perc) a tizenegyedik, Völner Pál igazságügyi államtitkár (3 óra 32 perc) pedig a tizenötödik. A nem kormánytag fideszes képviselők közül a huszonnegyedik Vass Imre beszélt a legtöbbet, 2 óra 46 percet.

A minisztereknél a Miniszterelnökséget vezető Lázár János volt a legbőbeszédűbb, aki percre pontosan annyi ideig szólalt fel, mint Vass Imre.

Orbán Viktor miniszterelnök 2 óra 5 percet beszélt és ezzel a harmincötödik leghosszabban felszólaló képviselő lett.

A listát Simicskó István honvédelmi miniszter zárja, aki egyetlen alkalommal beszélt, kevesebb mint öt percet.

A független képviselők táborából Szabó Szabolcs, az Együtt politikusa beszélt a leghosszabban, több mint másfél órán át, míg ezt a rangsort Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke zárja, aki egyszer kért szót, az egészségügyről szóló politikai vitában, amelyben több mint 8 perc alatt fejtette ki véleményét.

A tavaszi ülésszakot követően Rétvári Bence a felszólalások hosszúsága és száma alapján is a legaktívabb képviselőnek számít a 2014-ben kezdődött ciklusban. Az államtitkár 737 felszólalása összesen több mint 40 órán át tartott, és ezzel 3 órával többet beszélt, mint a második Gúr Nándor, valamint 5 órával megelőzi az LMP-s Sallai R. Benedeket.

A néma tizenegyek

Tavasszal tíz fideszes képviselő, valamint Semjén Zsolt kereszténydemokrata miniszterelnök-helyettes maradt néma az ülésteremben. Közülük Kubatov Gábor hallgat a legrégebb óta, aki 2006-os parlamentbe kerülése óta egyetlen alkalommal, 2007-ben kért szót a napirend után, felszólalásában a demokratikus intézmények védelmében beszélt. 

Frakciótársa, Bíró Márk, aki 2010 óta tagja az Országgyűlésnek, eddig egyetlen alkalommal sem szólalt fel, míg Varga József 2012-ben, Farkas Flórián és Simonka György pedig 2013-ban nyilatkozott meg utoljára.

Hende Csaba még honvédelmi miniszterként tavaly szeptemberben, Czunyiné Bertalan Judit pedig oktatási államtitkárként 2015 júniusában fejtette ki utoljára véleményét az ülésteremben.

Rovatok