Index Vakbarát Hírportál

Törvénytelenül adták ki a Kiss László ítéletéről szóló dokumentumokat

2016. június 23., csütörtök 10:51

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) szerint Budapest Főváros Levéltára jogellenesen adta ki a Kiss László és társai által elkövetett bűncselekmény ügyében 1962-ben meghozott ítéletet. A szervezet ezért 3 millió forintra büntette az archívumot, idézi a hivatal közleményét az MTI.

A NAIH adatvédelmi hatósági eljárást indított az üggyel összefüggő adatkezelések miatt, hogy megállapítsák mennyire volt jogszerű, hogy kiadták a dokumentumokat. A törvény szerint Kiss ügyét, mint személyes adatokat tartalmazó bűnügyi dokumentumot csak az ő és társai engedélyével adhatták volna ki. Emellett úgy ismerhetők meg az ilyen iratok, ha anonimizált másolatot közölnek. Utóbbi eljárást választotta a levéltár, de a NAIH szerint ezzel hibát követtek el: fel kellett volna ismerniük, hogy az újságíró az anonimizálással együtt is kapcsolatba hozhatja azokkal a személyekkel, akiket a kérőlapon megjelölt.

A hiba miatt 3 millió forintra büntették a levéltárat. Hozzátették, az ítélettel kapcsolatban a NAIH az eljárást más, az archívumtól független adatkezelők vonatkozásában tovább folytatja, majd ezekről külön határozatot hoz.

Kiss László úszókapitányról április 5-én hozta nyilvánosságra az 1962-es bírósági ítéletet a Fullánk.com. Ebben az állt, hogy két társával, csoportosan elkövetett nemi erőszak miatt 3 év 2 hónap börtönbüntetésre ítélték, ő volt a másodrendű vádlott. A nagyfai börtönből elnöki kegyelemmel szabadult 20 hónap után.

Kiss az ügy kirobbanásakor azt mondta, hogy megbűnhődött tettéért, majd két nap múlva, a lemondásakor olyan közlemény adott ki, hogy koholt vádak alapján, koncepciós perben ítélték el, és nem követte el az erőszakot. Kiss László nevét viselte a százhalombattai uszoda, illetve díszpolgár is volt, a város alpolgármesteri tisztségéről viszont már áprilisban lemondott. Kiss László és az áldozat, Takáts Zsuzsa az RTL Klub kamerái előtt találkoztak májusban. Az egykori szövetségi kapitány bocsánatot kért áldozatától, akiről korábban azt híresztelték, hogy meghalt.

Rovatok