Index Vakbarát Hírportál

Simicskó: Fiatalok, gyertek önkéntes katonának!

2016. június 23., csütörtök 16:19 | aznap frissítve

Simicskó István honvédelmi miniszter azt szeretné, hogy mind a 197 járásban tevékenykedjen legalább egy századnyi önkéntes tartalékos haderő. Így a következő években húszezer tartalékost képeznének ki.

A kormánydöntést már megszületett, a részletes ütemterv még jóváhagyásra vár - mondta a miniszter. Bár 2004-ben megszűnt a sorkatonaság, de ezzel párhuzamosan nem kezdődött el az önkéntes tartalékosi rendszer kiépítése. Ez csak 2010-ben történt meg, az első évben 17 önkéntes tartalékost képeztek ki.

0,1 százalékos növelés

Ezzel kapcsolatban kiemelte: a kormány vállalta, hogy 2026-ig évről évre 0,1 százalékkal növeli a GDP-hez viszonyított védelmi költségvetését. Ugyanis míg a NATO elvárása 2 százalék lenne, addig Magyarország csak a GDP-je 0,8-0,9 százalékát fordítja védelmi célokra.

A források növekedése teszi lehetővé a következő években az önkéntes tartalékos állomány bővítését - fűzte hozzá.

Simicskó István azt mondta, a rendszer új alapokra helyezésének az is célja, hogy nemzeti üggyé tegye a haza védelmét, ily módon társadalomformáló szerepet is betöltve erősítse a hazaszeretetet.

A sajtótájékoztatót követően a honvédelmi miniszter betekintett a megalakuló kiképző századok módszertani felkészítésébe, alaki, katonai közelharc- és lőkiképzésébe.

Rovatok