Index Vakbarát Hírportál

Leszavazták Botka Lászlót a szocialisták, Hiller a választmány elnöke

2016. június 25., szombat 16:06

Nem sikerült első fordulóban elnököt választaniuk a szocialistáknak, Molnár Gyula és Tóbiás József csap össze a második fordulóban. Eldőlt viszont, hogy Botka László helyett Hiller István a választmány elnöke, ami azt jelentheti, hogy kivonul az országos politikából az MSZP legnépszerűbb politikusa. Az Indexen a tisztújítás eredménye.

Délután több tisztségviselőt is megválasztottak a szocialisták a tisztújító kongresszusukon. Az elnököt nem sikerült viszont az első fordulóban megválasztani, így itt még egy kört kell tartani, ahol már csak két jelölt marad:

Az Index úgy értesült, hogy Tóbiás József jelenlegi pártelnök mérkőzik meg Molnár Gyulával. Szanyi Tibor és Harangozó Tamás tehát ezek szerint kiesett a versenyből. A második forduló eredményéről is beszámolunk később. Információnk szerint a következő volt a szavazatarány

Leszavazták a legnépszerűbb politikusukat

A választmányi elnöki poszton viszont változás lesz: Botka László szegedi polgármester helyett Hiller István volt pártelnök lesz a választmányi elnök.

Ez a döntés könnyen azt jelentheti, hogy Botka párton belüli karrierje véget ér, és visszavonul Szegedre a polgármester.

A döntés kívülről azért érdekes, mert Botka az MSZP legnépszerűbb politikusa, egy héten publikált Medián-felmérés szerint a teljes népesség és a párttagok körében is magasan ő a legnépszerűbb. A küldöttek viszont nagyrészt azért szavaztak Hillerre, mert sokan nem voltak elégedettek azzal, ahogy Botka vezeti a választmányi üléseket.

Botkát ugyan már most is sokan látnák szívesen a párt és a baloldal 2018-as miniszterelnök-jelöltjének, de most, hogy nem választották meg a választmány élére, aligha futhat neki egy miniszterelnök-jelölti harcnak.  A polgármester a belső vereség után nyilvánvalóan kivonul az országos politikából. Ez utóbbit nem említette sehol, a küldöttértekezleteken azonban információnk szerint beszélt arról, hogy ha nem ő győz, akkor utána „csókoltat mindenkit Szegedről”.

Az elnökhelyettes Gőgös Zoltán lett,

A párt három alelnöke pedig: Gúr Nándor, Nemény András és Ujhelyi István. Lukács Zoltán jelenlegi alelnök kapta itt a legkevesebb szavazatot.

A fenti információnkat több szocialista forrásunk is megerősítette.

Rovatok