Index Vakbarát Hírportál

Egyre több az iskolakerülő

2016. június 27., hétfő 06:24

Folyamatosan nő az iskolakerülő gyerekek száma az általános iskolákban - írta a Magyar Nemzet az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) statisztikájára hivatkozva.

A cikk szerint a 2014-2015-ös tanévben már csaknem hatezer diáktól vonták meg a családi pótlékot 50 óránál több igazolatlan hiányzás miatt, miközben egy évvel korábban még csak 5659 gyerektől, a 2012-2013-as tanévben pedig mindössze 5165 diáktól, vagyis két év alatt 20 százalékkal nőtt az általános iskolát mulasztók száma.

Az adatokból kiderült az is, hogy a hiányzók főként a felső tagozatból, ezen belül is a hatodik és a hetedik osztályból kerülnek ki, a tavalyi tanévben az előbbi évfolyamon 1095, utóbbin 1248 gyerek családjától vonták meg a támogatást igazolatlan hiányzás miatt.

A legtöbb gyerek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kerülte az iskolát, itt 1555 gyerekkel szemben alkalmazták a büntetést, Tolna megyében viszont csupán 38, ötven óránál többet hiányzó gyereket regisztráltak.

Rovatok