Index Vakbarát Hírportál

Három falut látott el nyugtatóval a vizsolyi patikus

2016. június 27., hétfő 12:40 | aznap frissítve

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) közleményben jelentette be, hogy visszavonta a vizsolyi Attila Patika működési engedélyét, mivel a helyszíni ellenőrzés megállapította, hogy a gyógyszertárban 2015 januárja és 2016 februárja között 23,7 ezer doboz nyugtatót adtak ki recept nélkül.

A patikában összesen 28-féle vényköteles gyógyszert adtak ki recept nélkül, ezek közül 21 készítmény a pszichotróp 4-es listába tartozik. A legtöbb, 9 ezer doboz Xanax volt, de úgy tűnik, hogy népszerű a településen a Rivotril (6,5 ezer), az Epherit (5,4 ezer) és a Frontin (2,2 ezer) is, de a Dormicum nevű altatót sem vetik meg (263 doboz). 

Mivel nem voltak receptek, a gyógyszereket átvevő személyek azonosítására nem volt lehetőség. A patikus azt állította, hogy azokat 20-30 környékbeli, vizsolyi, vilmányi és hernádcécei lakos részére adta ki, de állítólag név szerint nem ismerte őket, csak látásból.

Az OGYÉI szerint ez azért is súlyos probléma, mert olyan gyógyszerek kerültek az emberekhez, amelyeknek a használata szigorú orvosi kontrollt igényelne, és amelyeknél kiszámíthatatlan hatások léphetnek fel, gyógyszerfüggőséget okozhatnak, illetve veszélyes kölcsönhatásban állnak az alkohollal.

Az Attila Patika a 867 fős Vizsoly egyetlen gyógyszertára volt, így az OGYÉI a helyi polgármesterrel és a Magyar Gyógyszerészeti Kamarával közösen azon dolgozik, hogy a közeljövőben újra legyen patika a településen.

Mivel a patika összesen 26,5 millió forint értékű vényköteles gyógyszer kiadása során követett el szabálysértést, az azt működtető cégre az intézet 5 millió forintos bírságot szabott ki a gyógyszerek forgalmazására vonatkozó jogszabályok súlyos megsértése miatt.

Rovatok