Index Vakbarát Hírportál

Dílereken ütöttek rajta Debrecenben

2016. július 21., csütörtök 11:23

Elkaptak Debrecenben két dílert, akik egy óvoda mellet is árulták a kábítószert. A rendőrség az akcióban négy vásárlót is elfogott – írja honlapján a rendőrség.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának nyomozói szerdán késő délután, egy Csemete utcai parkban található óvoda mellett vettek észre egy gyanúsan viselkedő férfit és nőt, követték őket, és akkor csaptak le, amikor a közelben éppen kis alufóliacsomagokat adtak át a vásárlóknak, cserébe pedig pénzt tettek el. A helyszíni gyors drogteszt mind a hatuknál pozitív volt.

Ezután a nyomozók házkutatást is tartottak a  29 éves S. Imre és 19 éves I. Vanda lakóhelyén. Találtak is  45 kiporciózott marihuána és 42 hasisgyanta alufóliacsomagot, illetve további 60 gramm marihuánát, 40 gramm hasisgyantát, 3 gramm kokaint, 20 gramm amfetamint, két extasy tablettát, és a drog terjesztéséhez szükséges eszközöket és készpénzt.

A balmazújvárosi és a püspökladányi díler ellen  kábítószer-kereskedelem, a négy vásárló ellen birtoklás miatt indítottak nyomozást.

Rovatok