Index Vakbarát Hírportál

Egy nap után megszökött Fótról a németországi baltás terrorista

2016. július 22., péntek 19:17

Miután kiderült, hogy az afgán származású németországi baltás támadót a magyar hatóságok regisztrálták tiltott határátlépőként tavaly, a Belügyminisztériumot kérdeztük a részletekről.

A tárca válasza szerint a Würzburg mellett egy vonatszerelvényen terrortámadást elkövető férfit 2015. június 23-án 14 óra 10 perckor fogták el a magyar rendőrök Ásotthalom térségében egy 54 főből álló illegális határátlépő csoport tagjaként.

Tiltott határátlépés szabálysértésének elkövetése miatt előállították a szegedi határrendészeti kirendeltségre. Ott menekültkérelmet terjesztett elő, személyi adatait okmányok hiányában elmondása alapján rögzítették.

Első magyarországi regisztrációja – beleértve az ujjnyomat vételt – 2015. június 24-én volt. Magát fiatalkorúnak mondta, születési időpontjára vonatkozó állítását orvosi vizsgálata megerősítette. Elmondása szerint két és fél hónappal korábban indult el Afganisztánból, egyedül, segítő nélkül utazott.

A rendőrség elismerést kérő kísérő nélküli kiskorúként 2015. június 25-én átadta a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnak (BÁH). A BÁH gondozási helyeként a Károlyi István Gyermekközpontot (Fót) jelölte ki, ahová átszállították.

Menekültügyi regisztrációját, orvosi vizsgálatát a BÁH 2015. június 26-án végezte el. A BÁH 2015. július 27-én az elismerését kérő előzetes menekültügyi vizsgálati eljárását megszüntette, humanitárius célból kiadott tartózkodási engedélyét visszavonta, mert a gyermekközpontból ismeretlen helyre távozott. Keresték, de nem találták. 

A Frankfurter Allgemeine Zeitungban megnevezett férfit Magyarországon más személyi adatokkal regisztrálták, az okmányok nélkül utazó migránsok esetében gyakori, hogy személyi adataikat kisebb-nagyobb eltérésekkel közlik a különböző hatóságokkal, ujjnyomatuk azonban lehetővé teszi személyük kétség nélküli egyezőségének megállapítását, írta a tárca.

Az ügyben a Terrorelhárítási Központ szoros együttműködésben együtt dolgozik az eljáró német társszervekkel.

Rovatok