Legalább két sugárzásmérő kapu nem működik a magyar-szerb határon - írta pénteken a Magyar Nemzet. Ez azért is tűnik elég nagy problémának, mivel ezeknek a kapuknak lenne a feladatuk, hogy mérjék a Magyarországra belépő kamionok rakományának radioaktivitását, és kiszűrjék az feketepiacra szánt vagy terrorizmus szándékával becsempészett hasadóanyagot.
A napilap forrása egy levél, melyet állítólag Varga Mihály Csongrád megyei rendőr-főkapitány küldött a Tettrekész rendőrségi szakszervezet vezetőjének. A főkapitány nem nevezte meg, melyik az a két határátkelőkő, ahol nem működnek a sugárzásmérő kapuk. Az értesülést erősíti az a tény, hogy tavaly júliusban Pozsgai Zsolt, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) humánigazgatási szolgálat vezetője levélben elismerte: a tompai határátkelőn lévő kapuk műszaki okok miatt több mint egy éve üzemen kívül vannak.
A sugárkapukkal korábban is volt már probléma, a Magyar Nemzet emlékeztetett arra, hogy 2012-ben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a gyártóval tizenhárom berendezés javítására kötött szerződést, akkor tizenegy határállomáson nem működtek a kapuk.
A rendőrségtől kértük az értesülés megerősítését, amint kapunk választ, frissítjük a cikket.