Szupercella csapott le a senki földjére Röszkénél, de ez sem tántorította el a Belgrádból a magyar határig gyalogló több mint száz menedékkérőt, hogy folytassák éhségsztrájkjukat a szerb oldalon a magyar határ megnyitását követelve.

A határt talán valóban nem lehet megnyitni, de azt mindenképp szeretnénk, ha nem hónapok alatt bírálnák el a kérelmünket

– pontosított a követeléseken Mahmúd, miközben a lezúduló eső elől egy zacskó alá bújtunk el a mezőn ülve hat másik afganisztánival.

Mahmúd optimista: Németországban már volt pár hónapja, de ott elutasították a kérelmét arra hivatkozva, hogy Bulgáriában kellett volna regisztrálnia. „Repülővel vittek vissza Szófiába. A táborban étel volt, de semmi más.

Nem is akartam volna ott maradni, meg sem próbáltam a kérelmet benyújtani, évekig eltartana, mire rendeződne ott a helyzetem, addig ott se pénzem, se munkám nem lenne. Most Olaszországba megyek" – mondta vagy inkább kiabálta a zacskóra egyre hangosabban zúduló eső miatt.

Az afganisztáni amerikai erők egykori tolmácsa az esőt nem úszta meg szárazon, mert a közelben egy ember rohamot kapott és összeesett, így a nagy forgolódásban a zacskó szétszakadt. Többen az összeesett ember segítségére siettek, felemelték a sárból, egy kicsit cipelték, bár sokat nem tudtak tenni vele. A tiltakozók zömmel urdu nyelvű afganisztániak és pakisztániak voltak.

Fejbe rúgták a rendőrök?

Látod ezt a sebet? A magyar rendőrök csinálták

– mutatott Ali a homlokára. A pakisztáni fiatalember a kerítésvédelem egy újabb gyakorlatáról számolt be. Ő ugyanis már járt a kerítés túloldalán. Állítása szerint elfogták nyolc társával, földre nyomták, megrugdalták, hergelték egy kicsit a kutyákat, majd a kerítés egyik ajtaján visszatessékelték őket Szerbiába. Hogy a történet még szürreálisabb legyen, állítólag a magyar rendőrök „még urdu nyelven egy papírt is mutattak, hogy panaszt emelhetek, ha valami kifogásolnivalóm van”.

Az eddig hallottakkal és látottakkal a történet nincs összhangban, valóságáról meggyőződni lehetetlen. A Kasmír területről származó síita Alinál sem volt az említett urdu nyelvű papír.

Holnap újra megpróbáljuk. Aztán újra és újra

– mondta, ami talán árnyalja beszámolója hitelességét, én legalábbis nem mennék oda, ahol egyszer rendőrök rúgtak fejbe.

A terroristák nekik is ártanak

Útlevél egyik srácnál sem volt az angolul jól beszélő Ali körül kialakult csoportban. „Ha lenne, az sem változtatna semmin. Ha azt mondanák, útlevéllel beengednek, akkor szereznék. De vízumot úgysem kapnánk. Az ujjlenyomatunk alapján egyébként is ellenőrizni lehet, hogy kik vagyunk."

Ali a terrorista akciók miatti félelemre azt mondta, egy pakisztáni sem volt köztük. „Ezek a kibaszott terroristák nekünk is ártanak. Nem lehet miattuk mindegyikünket annak tartani.” Ali elismerte, hogy a korrupció, a kilátástalanság miatt hagyta ott Pakisztánt, bár utána a síiták hátrányos megkülönböztetését is megemlítette. „Nem csak a háború lehet az oka annak, hogy az ember kénytelen mindenét hátrahagyni."

Németországba menne, otthonát kilenc hónapja hagyta el, Görögországban négy hónapot töltött. „Láttam ott egy csomó albánt, pakisztánit, évek óta útlevél nélkül élnek, ott sem jutnék semmire, mint Pakisztánban, miközben gondoskodnom kellene a testvéreimről, szüleimről."

Görögországba 600 euróért jutott, 15-en voltak egy kis gumicsónakban, a görög parti őrség vitte Szamosz szigetére. Később egy pakisztáni barátjánál húzta meg magát, aki állítólag földművelésből élt vidéken.

Bár a magyar határ a legtöbbjük számára a gonosz megtestesítője, nem gondolkodtak azon, hogy másfelé menjenek. „Voltam Horvátországban, de nem találtam senkit, aki továbbvinne" – mondta, majd meglepődött, amikor mondtam neki, hogy Horvátország már az EU része.

Ó, tényleg? Akkor lehet, hogy mégis arra megyek tovább.