Index Vakbarát Hírportál

Titkos utasítás alapján ellenőrzik a népszavazási aláírásokat

2016. július 26., kedd 12:09

Nem adja ki a Nemzeti Választási Iroda az MSZP-nek, milyen belső utasítás alapján ellenőrzik a földtörvényes népszavazásukhoz leadott aláírásokat. A párt az adatvédelmi hatósághoz fordult, értesült az Index.

Június végén adta le Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese a Nemzeti Választási Irodánál az állami földek értékesítésének tilalmáról szóló népszavazásához szükséges aláírásokat. Gőgös azt mondta, mintegy 250 ezer aláírást adott le, amelyből számításuk szerint - az átfedések, pontatlanságok miatt - mintegy 220 ezer lehet érvényes. Az MSZP kérdése így hangzik:

Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt az állami tulajdonban álló termőföldek értékesítésének a tilalmáról?

200 ezer aláírás szükséges a népszavazás kiírásához, és az NVI-nek két hónapja van ellenőrizni, összegyűlt-e ennyi érvényes aláírás. Az MSZP-t azonban nyugtalanítja, mi alapján ellenőrzi az iroda ezeket a szignókat. A szocialisták küldöttei ugyanis az ellenőrzéskor kiszúrták, hogy az NVI munkatársai egy utasítás alapján döntik el, érvényesnek ítéljék-e az eléjük került aláírást.

Az MSZP gyanúját az keltette fel, hogy amikor meg akarták ismerni ezt a dokumentumot, az NVI vezetője megtagadta a kérésüket. A szocialisták közérdekű adatigénylést nyújtottak be Pálffy Ilona elnökhöz, ám Pálffy azt írta a pénteki válaszában, nem adja ki ezt az utasítást, mert döntés-előkészítő anyagnak minősül.

A szocialisták ezért Péterfalvi Attilához, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökéhez fordultak, hogy megismerhessék az utasítást.

Mi lehet a titkos utasításban?

Pálffy Ilona titkolózása azért érdekes, mert a törvény, illetve néhány NVB-állásfoglalás szabályozza, mikor fogadható el az aláírás. Az NVI-nek elég kis mozgástere van az ügyben. A törvény szerint egy állampolgár akkor tud érvényesen támogatni egy népszavazási kezdeményezést, ha az íven ott szerepel olvashatóan a neve, személyi azonosítója, anyja neve és a saját kezű aláírása. 

Az NVI annyiban mérlegelhet, hogy ha egy állampolgár nem írja le az utónevét, vagy elfelejti a dr. megjelölést, esetleg helyesírási hibát vét, elfogadja-e hitelesnek az ajánlást. Egy 2014-es NVB-iránymutatás szerint bár nem egyeznek az adatok pontosan, elfogadható így is érvényesnek az ajánlás. Kérdés, mi szerepel a mostani NVI-s belső utasításban.

Kerestük az NVI-t, amely azzal indokolta az utasítás titkosságát, hogy a dokumentum "az ellenőrzés jogszabályi feltételeinek és az iránymutatásoknak megfelelő gyakorlatát rögzíti, amely azonban – tekintettel arra, hogy az ellenőrzésre nyitva álló 60 napos törvényes határidő még nem telt el – nem tekinthető véglegesnek". Az ellenőrzés akkor tekinthető véglegesnek, ha az NVI az aláírások ellenőrzését elvégezte és az NVB-t tájékoztatta annak eredményéről,

az ellenőrzés gyakorlati szempontjait tartalmazó dokumentum ezt követően adható ki.

Az iroda hangsúlyozta, hogy az NVI minden esetben szóban részletesen tájékoztatta Gőgös Zoltánt az ellenőrzés gyakorlatáról, illetve rendelkezésére bocsátotta az ellenőrzés aktuális állását, illetve az aláírások érvénytelenné minősítésnek okát is tartalmazó, részletes statisztikai kimutatást. 

Az NVI múlt héten jelezte legutóbb, hogy halad az aláírások ellenőrzésével. Az ellenőrzés során eddig 126 380 érvényes aláírást találtak, vagyis az ellenőrzött aláírások 82,4 százaléka volt érvényes. Érvénytelen volt 26 958 aláírás, ebből 8874 volt úgynevezett kettős ajánlás, 2861 "adathiányos", 13 901 esetben pedig azért volt érvénytelen, mert az adatok alapján nem lehetett egyértelműen azonosítani a választópolgárt. További 1255 esetben nem volt választójoga a népszavazási kezdeményezést támogatónak, 67 esetben pedig az aláírás nem arra a támogató választópolgárra vonatkozott, akinek az adatai az ív sorában szerepeltek. 

Pálffy Ilona azt mondta, az eddigi ellenőrzés alapján úgy tűnik, az érvényes aláírások száma talán eléri a 200 ezres határt, "de nem biztos".

FRISSÍTÉS!!!

Cikkünk megjelenése után a Nemzeti Választási Iroda végül nyilvánosságra hozta a dokumentumokat, amelyek alapján kiszűrik az érvénytelen aláírásokat. Az NVI a lépést azzal indokolta, hogy "élénk érdeklődés mutatkozott a dokumentum iránt, továbbá az ellenőrzés első fázisa befejezéséhez közeledik". A nyilvánosságra hozott dokumentumok azt szabályozzák, hogy például mit kell csinálni, ha i helyett y-nal írja a nevét egy választó (el kell fogadni érvényesnek), vagy ha nem látszik jól a pecsét egy íven.

Az NVI közölte, hogy bár augusztus 27-ig van idő, az aláírások ellenőrzésének első körét várhatóan már ezen a héten befejezi, és ennek eredményéről tájékoztatja majd a szervezőt és a közvéleményt.

Rovatok