Index Vakbarát Hírportál

Az LMP vezetői bojkottálják Orbán kvótanépszavazását

2016. július 27., szerda 07:07

Szél Bernadett LMP-s társelnök tusványosi fellépése féloldalasan jutott el a magyar médiába, ezért elterjedt, hogy az ellenzéki párt is Orbán Viktor álláspontját osztja. Pedig Szél arról beszélt Tusványoson, hogy az LMP-sek különbözőképp dönthetnek a kérdésben. Szél az Indexnek most azt mondta: olyannyira nincs Orbán pártján, hogy ő maga nem megy el szavazni.

Hónapok óta látható, hogy nehéz helyzetbe hozta az ellenzékieket Orbán Viktor a kvótás népszavazással. A baloldali pártok ugyanis más-más választ adnak a kérdésre, és más-más iránymutatást a szavazóknak, hogyan viselkedjenek október 2-án.

A DK és az Együtt bojkottálja a népszavazást, vagyis míg az MSZP szintén a távolmaradásra buzdít, bár ezt a pártvezetés nem szereti bojkottnak nevezni. A Fodor Gábor-féle Liberálisok viszont a részvételt javasolják, és azt, hogy a szavazók igenis szálljanak szembe bátran Orbán álláspontjával, és voksoljanak igennel.

Az LMP álláspontját Szél Bernadett társelnök igyekezett tisztázni Tusványoson, és a magyar sajtóban úgy terjedt el a dolog, hogy az LMP is nemre buzdít, "az LMP egy követ fúj Orbánnal", az LMP a "Fidesz csicskája lett". Mivel az Index tudósítói is jelen voltak a frakcióvezetői vitán, biztosan tudjuk, hogy semmi ilyet nem jelentett ki Szél.

Az LMP társelnöke a kvótanépszavazásról lényegében a következőket állította:

Szél Tusványoson is elmondta, majd a Facebookjára is kiírta, hogy egy LMP-szavazó aszerint fog dönteni, hogy nemmel szavaz vagy bojkottálja az egészet, hogy melyik szempontot tartja a fontosabbnak. Szél kijelentette Tusványoson, hogy szerinte lesz olyan LMP-szavazó, aki nemmel fog szavazni, de sok olyan is, aki távol marad az urnáktól október 2-án. A kijelentés feltehetően az MTI féloldalas tudósítása miatt (az előző mondatot például nem írta le a nemzeti hírügynökség) ment át út a magyar média nagy részében, hogy Szél a nemet támogatja. Később az Együtt elnöke és Tamás Gáspár Miklós filozófus is emiatt élesen támadta az LMP-t.

Szél márpedig olyannyira nem a kormány álláspontján van, hogy amikor megkérdeztük most tőle hogy fog ikszelni október 2-án, azt válaszolta: 

feltehetően nem fogok elmenni szavazni.

Vagyis a bojkottot választja. Hadházy Ákos, az LMP másik társelnöke a Hvg.hu-nak hasonlóan fogalmazott: "a kvótarendszer is rossz megoldás, és az ellene való népszavazás is". A kérdésre, ő mit tesz október 2-án, azt válaszolta: "én nem mennék el szavazni, mert a menekültkérdést ez nem oldja meg." Az LMP ezért a döntést a választóira bízza.

Rovatok