Index Vakbarát Hírportál

Napi 800 forintos adóval űzné el Alsónémedi a nemkívánatosakat

2016. július 28., csütörtök 08:26

Alsónémedi képviselői nagy egyetértésben megszavaztak a nyáron egy új adót. Szeptembertől lép hatályba a rendelet, amely szerint napi 800 forintot kell fizetniük azoknak, akik a községben élnek, nincs bejelentett munkájuk, és nem az övék vagy családtagjuké az ingatlan, ahol laknak. A szavazás előtti vitában világosan kiderült, a rendeletet egy bizonyos célcsoportra szabták, őket szeretnék távozásra bírni. A képviselők, a polgármester és a jegyző gondosan kerülték, hogy megnevezzék, kikre is gondolnak, de a településen régóta feszültség van a romániai roma vendégmunkások miatt.

Újfajta, elég borsos, napi 800 forintos adót vetett ki a Pest megyei Alsónémedi önkormányzata. „A települési adóról” szóló rendeletet a június 29-i ülésén fogadta el a testület, és szeptember elsején fog hatályba lépni. Elvileg magát az Alsónémediben élést adóztatják meg, de annyi a kivétel, hogy végül egy elég jól körülhatárolható körnek kell majd csak fizetnie.

Azokra vonatkozik az adó, akik

Tipikusan tehát olyan felnőtt emberekről van szó, akik valaki más házában laknak Alsónémediben, és nincs bejelentett munkájuk. Az mindegy, hogy be vannak-e jelentve a lakcímre vagy sem, az sem számít, hogy fizetnek-e a szállásért, vagy más megállapodás alapján, netán szívességből lehetnek ott.

Bemennek a házakba ellenőrizni

Tőlük az adót, a napi 800, havi 24 000 forintot a rendelet szerint annak kell majd beszednie, akinek a házában laknak, és ő az, aki köteles lesz befizetni a pénzt minden hónap tizenötödikéig (első alkalommal október közepéig) az önkormányzat számlájára. Ha a tulaj nem szedi be a pénzt a lakóitól, az az ő dolga, de az adót – ha így tesz, akkor saját zsebből – mindenképpen be kell fizetnie.

Aki hivatalosan bejelentkezik egy alsónémedi lakcímre, azt automatikusan ott lakónak fogják tekinteni, amíg nem bizonyítja az ellenkezőjét, de a rendelet kitér arra is, hogy a többieket, a be nem jelentetteket hogyan fogják felfedezni. A rendelet szerint az adóhatóság jogosult a kötelezettség teljesítését ellenőrizni, „és ennek érdekében az épületbe bemenni”.  Aki így bukik le, attól 60 napra visszamenőleg követelnék az adót.

Nélkülözhetetlen áldozatvállalás

A polgármesteri hivatal honlapjára kitettek a rendelet mellé egy tájékoztatót is, amely azzal indít, hogy önkormányzatok alapvető feladata a helyi közszolgáltatások biztosítása, és ennek a feladatnak az ellátásához muszáj megteremteni az anyagi feltételeket, „nélkülözhetetlen a helyi közösségek kezdeményezőkészsége, áldozatvállalása is”. A képviselő-testületi ülésen elhangzottakból viszont az derül ki,

nem az adóbevételek növelése volt a fő cél, hanem bizonyos emberek elüldözése Alsónémediből.

A rendeletet hét igennel, ellenszavazat nélkül fogadta el a testület. Az ülésről videófelvétel készült, a témáról körülbelül 24 percen át volt szó.

A megszólalók gondosan kerülték, hogy kimondják, kik ellen irányul a rendelet, ugyanakkor többször, többféleképpen is elhangzott, hogy egy bizonyos célcsoportra szabták.

Mindenki tudja, mi az a célcsoport, ki az a célcsoport, akikre vonatkozóan ez a rendelet készült

- fogalmazott egy alkalommal a jegyző, Percze Tünde.

Senki nem mondta ki az ülésen, de Alsónémediben régóta komoly feszültséget kelt a romániai roma vendégmunkások jelenléte. A község honlapjáról letölthető az Alsónémedi XXI. századi jövőképe című tanulmány, amely 2008-ban az önkormányzat megbízásából készült az MTA politikatudományi intézetében.

Eszerint a falu legnagyobb problémája a Romániából érkező roma vendégmunkások jelenléte, ezt a kutatás során a megkérdezettek 84,7 százaléka minősítette gondnak. A tanulmány szerint míg régebben erdélyi magyarok jöttek Alsónémedibe, az utóbbi években romániai cigányok érkeznek ide dolgozni a családjukkal együtt.

Hullik a forgács

A vita alatt kiderült, a rendeletalkotáskor a legnagyobb fejtörést éppen az okozta, hogy oldják meg, hogy az adó csak a célba vett embereket sújtsa, másokat ne. Az egyik képviselő Kiss Miklós úgy fogalmazta meg aggodalmát: „ahol fát vágnak, hullik a forgács”.

Ő volt az egyetlen, aki konkrétumot mondott az ülésen a célba vett csoportról: „a tömegszállások ellen kell irányuljon ez az egész”. Ugyanez a tervezethez tartozó hatásvizsgálati lapon úgy jelent meg:

a településen tartózkodó vendégmunkások problémakörének kezelése.

Itt szerepel az is, hogy társadalmi hatásként a közbiztonság, közegészségügy helyzetének a javulását várják.

A gyerekek kimaradását sajnálta

A kutatók arra jutottak, hogy a vendégmunkások jelenlétében a lakosság 25-30 százaléka érdekelt, a szállásadók és az alacsony bért fizető munkaadók. A vendégmunkásokat gyakran emberhez méltatlan körülmények között szállásolják el, és általában nem rendelkeznek állandó és legális munkaviszonnyal, áll a tanulmányban. Ezekre az emberekre illik az új adó összes feltétele. A felnőtt korú családtagjaikra is.

Kiss Miklós képviselő az ülésen azon sajnálkozott, hogy a gyerekeket nem lehet megadóztatni.

Én a kezdetektől fogva mondtam azt, hogy ha nem lenne gyerek, akkor szerintem már jobb lenne

– mondta, és aztán megkérdezte, tudja-e a rendelet kezelni, hogy ne legyen gyerek. A polgármester, Vincze József azzal válaszolt, hogy ha jönnek mondjuk öten-hatan, és abból három-négy 18 év feletti, de csak egy dolgozik, akkor az az egy nem fogja bírni az adó miatt a többi eltartását. A képviselő ezt azzal nyugtázta, hogy ezek szerint, ha nem tudja eltartani, akkor „bízzunk benne”, hogy nem lesz gyerek.

Hiú ábránd

A polgármestertől az ülésen megkérdezték, vajon hány százalékban valósul majd meg a rendelet. Azt mondta: ha kezdetben 60 százalékban tudják a rendelet hatályát érvényesíteni, már nagyon elégedett lesz, és akkor sem lesz elkeseredve, ha 40-50 százalék lesz a mérleg.

Azt, hogy a rendelet célja a nem kívánatos emberek eltávolítása, a jegyző világosan kimondta, amikor így intett józanságra az ülésen: „Az hiú ábránd, hogy ez 100 százalékosan megoldja ezt a helyzetet, mert akinek állampolgársága van, akinek lakcíme van, és akinek van munkaviszonya, és ki bírja ezt az összeget fizetni, és itt van a településen, az attól, hogy ez a rendelet életbe lépett,

nem 100 százalékig garancia arra, hogy ő ezt a települést el fogja hagyni.

Tudják, hogy lesöpörhetik

A települési adó megbeszélésekor az is kiderült, hogy a rendelet megalkotói tisztában vannak az aggályosságával. Nem ez lenne az első hasonló jellegű önkormányzati rendelet, amelyet utólag elkaszálnak. Alsónémedinek is van ilyen jellegű tapasztalata, így végződött évekkel ezelőtt az a próbálkozás, amely az adott négyzetméteren lakó emberek számát próbálta szabályozni. De frissebb példák is vannak:a Kúria vetett véget tavaly a borsodi kiszorítósdinak, vagyis annak a rendeletalkotási hullámnak, amellyel a Miskolcról elküldött nyomorteleplakók beköltözésétől próbálták megvédeni magukat borsodi települések.

Azok a rendeletek segély és közmunka nélküli életet helyeztek kilátásba a jövevényeknek, ha netán náluk kötnének ki. A Kúria végül kimondta: a szociális juttatásokhoz való hozzáférést nem lehet nem szociális szempontokhoz kötni, a helyi önkormányzatoknak nincs felhatalmazásuk arra, hogy „meghatározott társadalmi csoportot vagy jól körülhatárolható személyi kört” valamely település elhagyására szorítsanak vagy megnehezítsék a letelepedésüket a rendeleteikkel.

Alsónémediben fel vannak készülve arra, hogy az adórendelet hasonló pályát fog befutni. A testületi ülésen György Balázs a jogi bizottságból azt mondta: „tartunk tőle, hogy megjárja a legmagasabb fórumot”. A polgármester elmesélte, hogy korábban megkerestek az ügyben adótanácsadót, jogi szakértőt, de „lepattantak”, „mindenki azt mondta, hogy ezzel ne foglalkozzatok, ez így nem fog működni”. A jegyző felvillantotta annak a lehetőségét, hogy a rendeletet elsöpri majd az arra jogosult szervezet. Kozma Miklós, aki a Jobbik jelöltje volt, azt mondta: precedens értékű a rendelet, ilyen az országban még máshol nincs, készülni kell támadásokra, de fel kell vállalni az úttörő szerepet.

Már túl voltak a rendelet megszavazásán, a polgármester épp arra készült, hogy megköszönje a jegyzőnek a sok munkát, amikor így tűnődött:

Lehet, hogy nagyon nagy pofára esés fog lenni, ha ezt felkapják.

címlapkép: Alsónémedi önkormányzata

Rovatok