Index Vakbarát Hírportál

Ismert cigányzenészt fogtak el a fiatal nő halálával kapcsolatban

2016. július 29., péntek 09:39 | aznap frissítve

Tragikus véget ért egy autórablás Gödöllőn – adta hírül a Hirpess.hu alapján a Blikk. A 24 éves lány Hyundaiával érkezett haza, és amikor kiszállt a kocsiból, hogy kinyissa a kaput, egy férfi bepattant a járó motorú autóba.

El akart hajtani, de a lány belekapaszkodott az autóba, hogy megállítsa. A rabló padlógázt adott, és a Hyundai az árokba borult, a lány pedig az autó alá szorult, és a helyszínen meghalt. A rabló kimászott a kocsiból és elmenekült.

A fiatal nő a budapesti Turay Ida Színház egyik munkatársa, B. Zsófia, aki egy nappal korábban ünnepelte a születésnapját - írja a Blikk. 

A színház igazgatója, Darvas Ilona azt írta róla: "A nézők hiába keresik majd a pénztárban, nem lesz ott, hogy segítsen, hogy az új előadásokról meséljen. Fiatal volt, kedves és szép. Tőle fosztott meg bennünket egy gyilkos, aki elfutott a tett színhelyéről".

A nyomozók péntek délben azonosították a bűncselekménnyel gyanúsítható férfit, a képen látható, 35 éves, gödöllői Sz. Lajost, akinek elrendelték a körözését, majd néhány órával később Isaszegen, egy sörözőben el is fogták. A rendőrség rablás miatt indított eljárást ellene, kihallgatják.

A Blikk úgy tudja, hogy a gyanúsított Sz. Lajos ismert cigányzenész, a 100 tagú cigányzenekarból kivált muzsikusok által alapított, Magyar Nemzeti Cigány Művészegyüttesnek a tagja volt.

Beszéltek egy zenésztársával, aki szerint tehetséges, jó zenész volt a férfi, 4 évvel ezelőttig. Mindkét lánytestvére egyetemet végzett, az apja is magasan elismert zenész. A zenésztárs nem árulta el, mi történt 4 éve a muzsikussal, mert azzal a nyomozást veszélyeztetné.

Rovatok