Index Vakbarát Hírportál

Volner János visszavág: ismeri egy fideszes vezető szeretőjét

2016. augusztus 4., csütörtök 12:06

Egy fideszes elnökségi tag szeretőjéről beszélt az ATV-ben Volner János. A Jobbik frakcióvezetője szerint megszorongathatná az illetőt, de ő nem akar olyan eszközökkel élni, mint amivel őt támadták.

Nem akar kínos magánéleti sztorikkal visszavágni az őt ért magánéleti támadások miatt, ezt bizonygatta Volner János, a Jobbik frakcióvezetője szerda este az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Majd ugyanebben az interjúban bedobta: ismeri egy fideszes elnökségi tag szeretőjét, de nem akar ezzel visszaélni.

A történet onnan indul, hogy a Ripost nevű bulvárújság június 28-án fotókat közölt Volnerről, amint egy ismeretlen nővel egy bokorba tart. A fotókról nem derült ki, hogy mit csináltak a bozótosban, de a lap azt sejtette, hogy Volner épp megcsalja a feleségét.

Volner ezután közölte, már napokkal ezelőtt feltűnt neki, hogy folyamatosan figyelik. A Jobbik pedig közleményben tudatta, hogy a képeken látható hölggyel Volner hosszabb ideje magánéleti kapcsolatban van, és jelenleg válik.

Ő meg ismer egy fideszes szeretőt

Volner ezzel a sztorival kapcsolatban most úgy nyilatkozott, hogy azt sosem bánja, ha egy újságíró megpróbálja kellemetlen helyzetbe hozni. De az egy más kérdés, hogy „aljas módon, hazudozva, titkosszolgálati eszközöket alkalmazva megfigyelnek engem, és utána elindul egy elképesztő lejáratókampány ellenem”.

A Jobbik frakcióvezetője azt mondta: ő nem magánéleti sztorikkal vág vissza a fideszes politikusoknak, inkább a korrupciós ügyeikkel foglalkozik. De azért ezután elhintette, hogy cifra dolgokat tudna mondani.

Mondjuk, egy fideszes elnökségi tagról nemhogy tudom, ki a szeretője, hanem ismerem személyesen a hölgyet.

Volner szerint megszorongathatná az illetőt, de nem célja, mert meggyőződése szerint ez „egy elaljasult politikai közélethez” vezetne.

Kik vannak a Fidesz-elnökségben?

Volner nem árulta el, melyik elnökségi tagra gondolt, de a kör azért nem olyan nagy. A Fidesz elnökségének tagja Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök mellett a négy alelnök: Gulyás Gergely, Kubatov Gábor, Németh Szilárd és Pelczné Gáll Ildikó. 

Emellett Kósa Lajos frakcióvezetőként, Kövér László pedig a választmány elnökeként tagja az elnökségnek. Szintén állandó tag Szájer József EP-képviselő. 

Tanácskozási joggal sokszor részt vesz ülésen Kocsis Máté budapesti elnök, illetve Lázár János és Rogán Antal miniszterek, de ők az alapszabály szerint nem tagjai az elnökségnek.

Rovatok