Index Vakbarát Hírportál

Női miniszterelnököt akarnak a baloldaliak 2018-ra

2016. augusztus 5., péntek 07:34

Az emberek nagy többsége szerint a nők sem kevésbé alkalmasak a férfiaknál a politikában, és a nők megítélésében nemi különbségek sincsenek: a férfiak ugyanannyira fogadják el szavakban a női politikust, mint maguk a nők. A baloldali szavazók némileg "nőpártibbak", sőt: a közvélemény-kutatásban megkérdezett baloldali szavazók többsége egyetért azzal, hogy a pártjaiknak 2018-ban női miniszterelnök-jelöltet kellene állítaniuk.

A Downing Street 10. lakóját Theresának, Európa legnagyobb gazdaságának a vezetőjét Angelának, Amerika elnökét néhány hónapon belül jó eséllyel Hillarynek hívják majd, és akkor még nem beszéltünk Franciaországról, ahol Marine Le Pen a legnépszerűbb elnökjelölt. A nyugati világ vezetői között most látványos emelkedik a nők aránya, és emögött ugyan a politikusi derékhad kevésbé elnőiesedett, Magyarország így is látványosan kilóg: nálunk nincs egyetlenegy női miniszter sem, az országgyűlési képviselők között pedig 9:1 a férfiak túlsúlya a nőkkel szemben.

Ezt az aránytalanságot nem indokolják a szavakban kifejezett szavazói attitűdök. Legalábbis az Integrity Lab kutatócég friss felmérése szerint, melyben a női politikusok társadalmi megítélését vizsgálták. Arra kerestek választ, hogy számít-e a választók szemében, ha egy párt tudatosan, a jelöltállításnál is figyel az egyenlőbb esélyekre, illetve mit gondolnak a szavazók a politizáló nők alkalmasságáról. Egy konkrét kérdésen keresztül is mérték a női politikai vezetők lehetőségét: egy női miniszterelnök-jelölthöz való hozzáállás alapján – az eredmény szerint pedig erre Magyarországon is lehet fogadókészség. A válaszadók ugyanis

a nőket is alkalmasnak tartják a politikai pályára.

A túlnyomó többség, a megkérdezettek 84 százaléka elutasítja azt, hogy azért lenne kevés nő a parlamentben, mert ők kevésbé lennének alkalmasak. Ezzel a „politika, mint férfi terrénum” nézettel eszerint csak minden nyolcadik magyar ért egyet.

A kutatócég kérdésnek szentelt tanulmánya szerint csak egy olyan pártot találtak, melynek a szimpatizánsai az átlagnál magasabb arányban tartják politikusnak alkalmatlannak a nőket  – ez pedig a Fidesz. A kormánypárti szavazók között 22 százalék gondolja így. Orbán Viktor egy őszi kiszivárgott felvételen beszélt a nők a politikában kérdésről. Ott egyfelől a nők és a férfiak megközelítésmódja közötti különbségekről értekezett, másrészt azt mondta, hogy hasznos lenne a politikában több bátor nő, de mivel a magyar politika a karaktergyilkosságokra épül, ő nem tudna elképzelni a jelenlegi helyzetben női minisztert, mert a nők szerinte ezt kevésbé bírják.

Az Integrity Lab telefonos megkérdezése alapján a szavazók bő négytizede szívesebben szavaz arra a pártra, amelyik fontosnak tartja, hogy minél több női jelöltet állítson. 49 százalék számára viszont ez nem jelent ilyen előnyt.

Egyértelmű különbség látszik a jobb- és a baloldali pártok között:

A Fidesz, illetve a Jobbik szimpatizánsai között többségben vannak azok, akik számára nem fontos, hogy egy párt minél több női jelöltet állítson. Ezzel szemben az MSZP, DK, illetve az Együtt, PM, LMP szimpatizánsainak 60-70 százaléka válaszolt úgy, hogy ő szívesebben szavaz olyan pártra, ahol ez fontos.

Érdekes, hogy a női politikusok megítélésében nincs nemi különbség. A mérés szerint nincs olyan összefüggés, hogy egy női választó számára fontosabb lenne, hogy egy párt odafigyeljen arra, mennyi női jelöltet állít, és az alkalmasság kérdésében sincs eltérés:

A nők ugyanúgy látják a női politikusokat, mint a férfiak.

A kutatók arra is rákérdeztek, hogy mit szólnának a válaszolók egy női miniszterelnök-jelölthöz.

Ők a realitásokkal indokolják, de talán ebben a megrendelőnek is lehetett szerepe, mindenesetre a felmérésben valamiért csak a baloldali, liberális pártok által támogatott női indulóra kérdeztek rá. Erről ugyan mindenkit megkérdeztek, de mint maguk is írják, egy baloldali miniszterelnök neméhez egy jobboldali szavazónak nehezebb viszonyulnia (és némileg talán irreleváns is), úgyhogy koncentráljunk csak a magukat baloldali szavazónak mondók véleményére.

Nos, náluk 58 százalék ért egyet azzal, hogy a pártjaiknak 2018-ban női miniszterelnök-jelöltet kellene állítani. A Együtt, PM, MLP szavazók kétharmada, az MSZP-sek 57 százaléka, míg a DK-sok fele támogatta ezt. Az utóbbi táborban igen magas volt a bizonytalanok aránya – mint megjegyzik, vélhetően Gyurcsány Ferenc jelenléte miatt nehezebb elképzelni egy női miniszterelnök-jelöltet.

Ami érdekes: női miniszterelnököt a baloldaliak közül leginkább a vidéki, idős, alacsony végzettségűek szeretnének, vagyis ez nem annyira egy fővárosi, értelmiségi ügy, tehát

„nem egyfajta progresszióból következő tudatos támogatásról lehet szó”.

Az 1000 fős mintán, telefonos megkérdezéssel készült felmérés módszertanilag bizonyára rendben van, de azért érdemes arra is gondolni, hogy a szavakban kifejezett vélemény nem mindig azonos a tényleges viselkedéssel. Akik elviekben szívesen támogatnak egy női jelöltet, nem biztos, hogy egy konkrét helyzetben is mind rá szavaznának; főleg, hogy a jelölt neme a gyakorlatban a legtöbb embernek legfeljebb csak egy szempont a sok között.

Rovatok