Újabb épületek bontását kezdték meg a Városligetben a volt Hungexpo-épületeknél. Az ezekben a pillanatokban is tartó bontási munkálatokat egy rendőrségi intézkedés előzte meg. Reggel fél nyolc körül kivonult a rendőrség a Hungexpo oldalánál sátrazó demonstrálókhoz, és onnan kiszorították az embereket arra hivatkozva, hogy elkezdődik a bontás ott is.
A ligetvédők azzal érveltek, hogy bejelentett demonstrációjuk van augusztus végéig, ezért elvileg alkotmányos joguk lenne ott tartózkodni. A rendőrség semmilyen papírt nem mutatott, kicipelték az embereket, mondván, a vállalkozónak joga van bontani, állították a ligetvédők.
A Hungexpo-épületeknél dolgozó, a Városliget Zrt. által felbérelt őrző-védő cég embereit vezető Tóth Csaba az Indexnek megerősítette, a rendőrök tették ki a ligetvédőket, ők csak a kordont védik. A kérdésre, hogy miért kell kívülről bontani, elmondta, ugyan belülről is bonthatnák, de a gépek könnyebben hozzáférnek az épületekhez kívülről. Belülről nem férnének hozzá munkagépekkel, csak kézzel tudnák csinálni. Ahhoz, hogy munkagépekkel végezhessék a bontást, fákat kellene kivágni.
A ligetvédők szerint tehát egy alkotmányos joggal védett demonstrációt tesznek lehetetlenné rendőri segítséggel azért, hogy a vállalkozó olcsóbban és kényelmesebben tudjon dolgozni.
A rendőrség a helyszínen nem nyilatkozott.
Az egyik demonstráló felmászott az egyik épület tetejére, és odaláncolta magát, mondván, az az épület nem a Hungexpo-épületek része, az egy használaton kívüli lángossütő raktára. Ők ezt még májusban feltörték, hogy ott tárolhassák a dolgaikat. Azokat, amiket állításuk szerint nem kaptak vissza, amikor kiszorították őket a rendőrök a területről. Ezzel kapcsolatban egy büntetőeljárás is folyamatban van. A tűzoltók megpróbálták leszedni onnan, végül magától jött le.
Szerintük ennek az épületnek a lebontása is jogsértő, hiszen egy folyamatban lévő ügyben használható bizonyítékot semmisítenek meg épp.