Index Vakbarát Hírportál

Kövér Lászlónak megint elege van magukból

2016. augusztus 10., szerda 08:05

"Kövér, ha egyszer megszólal" címmel írt cikket a Népszabadság Kövér László belső vívódásairól. A lap szerint a fideszes bázist és a vidéki közhangulatot is figyelemmel kísérő választmányi elnök:

Ezt persze nem a házelnök mondta el a lapnak, hanem azok, akik ismerik Kövért. Az ősfideszesnek állítólag nem tetszik a kormánypárti politikusok üzletelése, gazdagodása. Kövér szerint a Fidesznek a korrupció látszatát is kerülnie kell, de úgy látja, hogy egyesek már erre sem adnak. 

De a cikk egyik legérdekesebb része mindenképpen az, hogy Kövér ugyan Orbán Viktor szűk körében is lát kivetnivalót, de a kormányfőben nem. A lapnak nyilatkozó egyik névtelen forrás szerint Kövér "minden ellen harcol, ami a tisztesség ellen hat". 

Az írás legviccesebb mondata Kövérről ez:

Ezen kívül erős töltetű morális felelősséget is érez, amit a technokrata Habony-vonal nem is tud értelmezni.

A tisztalelkű, becsületes, de meglepően naiv politikus belső lelki állapotáról és vívódásairól bővebben a Népszabadság cikkében olvashatnak. 

Kövér egyébként a lapnak azt mondta, hogy nem kíván "élő lelkiismeret lenni" és külön megbeszélést sem tervez Orbánnal. 

Rovatok