Index Vakbarát Hírportál

Már nem keresik Portik rejtélyes módon eltűnt emberét

2016. augusztus 10., szerda 07:29

Három és fél év nyomozás után feladta a rendőrség, hogy bizonyítani tudja, mi történt a 2002 január 23-án eltűnt Radics családdal - írja a Magyar Nemzet. A családfő, Radics Attila a Prisztás-gyilkosság miatt jogerősen elítélt Portik Tamás egykori katonája volt, feleségével és hároméves kislányukkal a tárnoki családi házukból tűntek el. A rendőrség gyanúja szerint Radics lőtte le egy motor hátsó üléséről 1999-ben Seres Zoltánt és olasz üzlettársát. Később Radics állítólag fecsegett az bűntényről, ezért kellett meghalnia.

A lap szerint a rendőrség minden részletet kiderített Radicsék eltüntetéséről, azt is tudják, ki volt a megbízó, de bizonyítani nem tudják a gyanút. A rendőrök szerint a megbízó csak Radics megölésére adott parancsot, a család másik két tagja azért halt meg, mert rosszkor volt rossz helyen. Radicsék holttestei nem kerültek elő. 

A Magyar Nemzet szerint azzal, hogy a Radics-aktát jegelik, a Seres-gyilkosság ügye is az irattárba kerül. 

Rovatok