Index Vakbarát Hírportál

Egész napos sztrájkot hirdettek a közszolgálati dolgozók

2016. augusztus 17., szerda 13:21 | aznap frissítve

Újabb, ezúttal egész napos sztrájkot hirdetett a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) szeptember 14-ére - jelentette be az érdekvédelmi szervezet elnöke az MTI-nek.

Boros Péterné elmondta: a szakszervezet bruttó 30 százalékos illetménynövelést követel az önkormányzati köztisztviselők számára 2016 októberétől. Június 22-én figyelmeztető sztrájkkal tiltakoztak amiatt, hogy 37 ezer önkormányzati köztisztviselőből több mint 24 ezer nyolc éve egyáltalán nem kapott béremelést. Akkor több mint ötven polgármesteri hivatalban tartottak kétórás munkabeszüntetést, a mostani tiltakozás azonban már egész napos lesz és az egész országra kiterjed.

Az MKKSZ elnöke eredményesnek nevezte a júniusi sztrájkot, azt mondta: a dolgozók 15 százaléka vett benne részt, és mintegy ezer olyan ember támogatta őket, aki a sztrájktörvény előírásai miatt nem sztrájkolhatott. Ebben a cikkünkben magyarázzuk el, hogy pontosan mi is a problémájuk a köztisztviselőknek. 

A kormány a szakszervezetekkel való egyeztetés nélkül a költségvetési törvényben rögzítette, hogy 2017 januárjától megadja az önkormányzatoknak azt a jogot, amiveel régen is rendelkeztek, hogy az illetményalap megállapításáról dönthessenek - idézte fel.

Az önkormányzati köztisztviselők 2008 óta nem részesültek illetményemelésben, nem változott az illetményalap, ami továbbra is 38 650 forint, ezt szeretné a szakszervezet 50 ezer forintra növelni. Úgy látják, hogy a kistelepüléseken dolgozó köztisztviselők általában a közmunkás bérnek megfelelő összeget visznek csak haza.

Rovatok