Index Vakbarát Hírportál

Kockás ingben volt, nem lehet iskolaigazgató

2016. augusztus 18., csütörtök 08:15 | aznap frissítve

Évről évre megismétlődik, és lassan már természetesnek vesszük a tanévkezdés előtt indoklás nélkül visszautasított iskolaigazgatói pályázatok ügyét. A Népszabadság most több olyan esetről számol be, amikor valaki teljes mértékben megfelelt a pályázati feltételeknek, netán egyedül pályázott egy iskola igazgatói posztjára, a tantestület is támogatta, a minisztérium mégis elutasította az illetőt.

Egy szekszárdi szakképzési tagintézmény vezetői pozíciójára egy valaki pályázott, a nevelőtestületi és az alkalmazotti közösség száz százalékig támogatta és a munkáltatói jogokat gyakorló főigazgató is támogató véleménnyel küldte fel nevét a minisztériumba. A minisztérium azonban indoklás nélkül utasította el, és új pályázatot írt ki. Hasonló történt Balatonfűzfőn, Dabason egy, Győrben pedig két szakközépiskola vezetőjét is csak egy évre nevezték ki, kiváló pályázatuk ellenére.

A szocialista vezetésű Tiszaújvárosban a szülői szervezet, a diákönkormányzat, a nevelőtestület és az alkalmazotti közösség tagjainak többsége is és az önkormányzat is Pogonyi-Simon Edit pályázatát támogatta, mégis a jóval kisebb támogatottsággal bíró ellenfelét, Erdélyi Lajost nevezték ki igazgatónak.

Nem nevezték ki Hadházi Róbertnét sem az Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Vendéglátóipari Szakközépiskola élére. Ő volt az egyetlen pályázó, a tantestület többsége is őt támogatta. Mint a Népszabadság korábban megírta: az igazgatói pályázatok bírálóinak valaki elküldte azt a fotót, ahol Hadházi Róbertné kockás ingben tiltakozik az oktatás helyzete ellen.

Juhász Ágnes, a Civil Közoktatási Platform ügyvivő testületének tagja a lapnak azt mondta: vagy olyanoknak tartják fent a helyet, akik egyelőre nem felelnek meg a pályázati feltételeknek, vagy valóban így vadásszák le azokat, akik tiltakozni mertek a kormány oktatáspolitikája ellen. A szakközépiskolák esetében illetékes Nemzetgazdasági Minisztérium nem adott választ a lapnak a vezetői pályázatokkal kapcsolatban.

Két évvel ezelőtt az Index is szeretett volna magyarázatot kérni arra, miért neveztek ki egy miskolci iskola élére egy vezetői tapasztalattal nem rendelkező külsős pályázót az iskolát addig sikeresen vezető igazgató helyére.  Ugyan magyarázatot nem kaptunk, de az új igazgató végül visszalépett

Rovatok