Index Vakbarát Hírportál

Letartóztatták Kisbandit, az alvilág bankárát

2016. augusztus 18., csütörtök 10:14 | aznap frissítve

Elrendelte az alvilágban csak Kisbandi néven ismert Lakatos András előzetes letartóztatását a Debreceni Járásbíróság, erősítette meg a Debreceni Törvényszék szóvivője csütörtökön az MTI érdeklődésére.

A Pesti Srácok szerdán írt arról, hogy értesülésük szerint már több mint egy hete Magyarországon van a korábban csalás miatt körözött Lakatos András. A portálnak Nyári Béla, "az alvilág pénztárosának is nevezett férfi ügyvédje" megerősítette, hogy a magyar hatóságok augusztus 6-án szállították haza Magyarországra a Brazíliában tavaly áprilisban elfogott Lakatos Andrást.

Tatár Timea, a Debreceni Törvényszék szóvivője azt közölte: a férfit sikkasztási ügyben augusztus 9-től egy hónapra helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság szökés, elrejtőzés veszélye, bizonyítási eljárás veszélyeztetése, illetve a bűnismétlés lehetősége miatt. A bíróság határozatát tudomásul vették, az előzetes letartóztatás jogerős.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság azt közölte: a megyei főkapitányság gazdaságvédelmi osztályának nemzetközi elfogatóparancsa alapján Brazíliában elfogott és kiadatási őrizetben lévő L. Andrást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai hozták Magyarországra, és s ikkasztás megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. 

A Pesti Srácok úgy tudja, a férfit a magyar hatóságok több alvilági leszámolás ügyében is meg fogják hallgatni. A portál ez alapján azt feltételezi, hogy több folyamatban lévő nyomozás, s akár további "emberölések aktáját fogja leporolni a Nemzeti Nyomozó Iroda". A Pesti Srácok szerint Kisbandi tudhatott Prisztás József és Cinóber lelövéséről, az Aranykéz utcai robbantásról, a menyasszonya előtt szitává lőtt Muskovics Gyula kivégzéséről, Seres Zoltán likvidálásáról és fontos részleteket tudhat Portik Tamás egykori olajos katonája, Maka Gyula eltüntetéséről is.  

Lakatos Andrást 2015 áprilisában Brazíliában fogták el. Akkor a rendőrség honlapján azt írták: a brazil hatóságok a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda jelzése alapján fogták el és vették őrizetbe az 53 éves férfit, aki ellen csalás miatt adott ki nemzetközi és európai elfogatóparancsot a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság. Kisbandi kiadatási őrizetben volt Brazíliában egészen mostani hazahozataláig. 

Kisbandi egy időben szerepelt a tíz legkeresettebb magyar bűnöző listáján. Az alvilág bankáraként is emlegették, ám ezt Lakatos András újságírók előtt többször is visszautasította. 2004 januárjában több mint négyszáz rendbeli csalás miatt jogerősen 2 év 8 hónap börtönre ítélte a Fővárosi Bíróság.

Lakatos Andrásról a Prisztás-gyilkosság perében elhangzott: a férfi igazi csaló volt, jelentős összegeket kölcsönzött, 1996-ban nagy lábon élt, majd tartozási spirálba került és menekülnie kellett. Meg sem állt a Karib-tengeri Dominikáig. A Prisztás-gyilkosság perében többször felmerült, hogy az ügyben Lakatos Andrást is meg kell hallgatni. A Brazíliában elfogott férfi végül írásban tett vallomást.

Rovatok