Index Vakbarát Hírportál

Ángyán József kilép a Professzorok Batthyány Köréből

2016. augusztus 23., kedd 15:08 | aznap frissítve

Ángyán József volt fideszes parlamenti képviselő, korábbi földművelési államtitkár a Magyar Narancs birtokába került levél szerint kilép Professzorok Batthyány Köréből. A földprivatizációt éles szavakkal kritizáló politikusnak a szervezet kvóta népszavazás kapcsán kiadott, fideszes retorikát idéző közleménye volt az utolsó csepp a pohárban.

Mint a PBK elnökének írt levelében írja,

egy erdélyi családi pihenésről hazatérve most olvastam az októberi népszavazással kapcsolatos belső vitát és az ennek "eredményeként" megszületett - számomra megdöbbentően szervilis, a megítélésem szerint önző és a keresztény értékrendtől messze távol álló (t.i. aki egy szűk, bennfentes kört gazdagítva fizet, legyen bár haramia, jöhet, de a többi, menekülő nyomorultból nem kérünk) kormányzati álláspontra, valamint az ezt közvetítő ostoba és hazug propagandára is rálicitáló, csúsztatásokat és féligazságokat tartalmazó - sajtónyilatkozatot. Ez megerősítette azt a régóta érlelődő elhatározásomat, hogy a világról és benne a felelős értelmiség feladatairól alkotott, egymástól egyre távolodó, mára már paradigmatikusan eltérő véleményünk okán - szomorúan reménytelennek látván és feladván az ezzel kapcsolatos belső vitát - kilépek a Professzorok Batthyány Köréből.

Ángyán a levélben a magát felelős keresztény, nemzeti értelmiségi tömörülésként meghatározó körnek és tagjainak eszmélést kíván.

A PBK közleményében arra szólított fel mindenkit, hogy vegyenek részt a sorsdöntő jelentőségű népszavazásban és szavazzanak nemmel. A teljes szöveget itt olvashatja.

Rovatok