Index Vakbarát Hírportál

Taxist üldöztek a rendőrök a belvárosban

2016. augusztus 23., kedd 14:08

A rendőrök kedden dél körül felfigyeltek egy gyanúsan viselkedő taxisra a VIII. kerületi Diószegi Sámuel utcában, és igazoltatni akarták. A férfi azonban meglátva a rendőröket menekülni kezdett autójával a Petőfi híd irányába. A rendőrök üldözni kezdték.

Ön is látta?

A taxis a budai alsó rakpartig jutott, ahol az Erzsébet híd közelében végül a szalagkorlátnak csapódott. Előtte több autót is megrongált. Az autó ki is gyulladt, a férfit az autóból a rendőrök szabadították ki, és elfogták. A rendőrség az eset után azt írta, a sofőr ellen kábítószer birtoklása miatt indítottak eljárást, amelyben gyanúsítottként hallgatták ki.

Az Origónak egy szemtanú elmondta, a csattanásra lett figyelmes. Úgy látta, három rendőrautó is üldözte a taxist, majd a baleset után a férfire fegyvert fogtak, úgy szedték ki a füstölő autóból. A rakpart érintett szakaszát a rendőrök lezárták, a helyszínre a tűzoltók is kivonultak.

Egy olvasónk pedig ezt írta: "A kollégáimmal pont a IX- kerület Ferenc téren ebédeltünk, amikor láttuk, hogy a Berzenczey utcában az Üllői út felől a Mester utca felé nagyon gyorsan elszáguld egy taxis, majd utána 3 rendőrautó. Egy kicsit leszakadva pedig egy 4. rendőrautó. Akkor csak szirénáztak a rendőrök, nem volt még hangosbemondó. Elég félelmetes volt, kb. 2-3 méterre száguldottak el mellettünk a szűk kis utcában. Nem csak a főúton száguldottak, hanem a szűk kis utcákban is. Utánuk hosszan lehetett érezni az égett kuplung szagot".

Miért lehetett gyanús a hiéna?

  • 4607
    Számlatömböt láttak a kezében
  • 2618
    Nem 25 ezret kért a Keleti-Diószegi útvonalra
  • 2088
    Nem köpött, nem ütött
  • 1278
    Udvariasan kinyitotta az ajtót az utasnak

Rovatok