Index Vakbarát Hírportál

Hiába választják meg polgármesternek, azonnal le kell mondatni

2016. augusztus 25., csütörtök 11:30

Érdekes jogi helyzetben tartják vasárnap az időközi polgármester-választást Gyömrőn. A várost 2002 óta vezető Gyenes Levente ugyanis úgy indul újra, hogy az eddigi hivatalos állásfoglalások alapján rögtön méltatlanná válik a posztra, mivel jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Gyenes szerint viszont ha újraválasztják, maradhat. És ha sokáig húzódik az ügy, valóban maradni is fog.

Vasárnap tartják az időközi választást Gyömrőn, ahol ezúttal hárman indulnak a polgármesteri posztért: a független Horváth István Attila, Kovács István a Munkáspárttól, illetve a várost 2002 óta vezető Gyenes Levente.

Gyenes indulása a legpikánsabb, és furcsa jogi helyzetet teremt. Gyenes június elsejei hatállyal mondott le a posztjáról, miután a Szegedi Ítélőtábla április 20-án bűnösnek mondta ki folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt. 9 hónap, 2 évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, de a közügyektől nem tiltotta el a bíróság.

Ez azt jelenti, hogy valóban indulhat a mostani választásokon, viszont a hatályos törvény alapján a polgármester tisztsége megszűnik, ha megállapítják a méltatlanságot. Márpedig méltatlanná válik a posztra az, akit "szándékos bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésre ítéltek". 

A dolog tehát ez alapján úgy áll, hogy hiába választják meg újra Gyenest polgármesternek, a korábbi ítélete miatt ki kell mondani a méltatlanságát, le kell mondatni a posztjáról. Ha a képviselő-testület ezt nem teszi meg (hivatalosan a testület dolga), akkor az illetékes kormányhivatal jár el az ügyben automatikusan.

Gyenes nem félti a posztját

Gyenest 2014-ben óriási többséggel választották polgármesternek. majdnem 70 százalékot kapott, míg a második helyezett 12-t, a mostani legnagyobb ellenfele, Horváth István Attila pedig 8-at. Vagyis Gyenes most is toronymagas esélyese a választásnak. Horváth ugyanakkor előhozta a akmpányban ezt a jogi problémát, miszerint Gyenest a megválasztása után le kell mondatni.

Gyenes a Facebook-oldalán azonban azzal vágott vissza, hogy a választási bizottság mellett a bíróság is megállapította, hogy indulhat a választáson. (Ez igaz, a választójogot és a választhatóságot nem érinti a méltatlanságról szóló törvény.)

Gyenes ráadásul a Belügyminisztérium egy meg nem nevezett kiadványára hivatkozik, amely szerint az "újraválasztással a korábbi tisztség megszűnt, egyúttal új polgármesteri tisztség keletkezik. A bírói gyakorlat szerint az így létrejött tisztség független a korábbitól. Erre tekintettel csak az új tisztség keletkezése utáni cselekmények vehetők figyelembe." Megkérdeztük a BM-et, mi az álláspontjaaz ügyről, várjuk a választ.

Gyenes továbbá azt is említette, hogy hasonló szituáció volt Kislétán, ahol az elítélt polgármester újraindult, és jelenleg is vezeti a települését. Kislétán valóban most is a börtönre ítélt Madácsi Imre a polgármester, az idén áprilisban választották újra, a méltatlanságát még kimondhatják a következő időszakban.

A kormányhivatal szerint méltatlan lesz

Hiába említi azonban Gyenes ezeket, a jogi helyzetet a kormányhivatal, sőt a bíróság is egyértelműnek látja. A Régió nevű Pest megyei lapnak a Pest Megyei Kormányhivatal törvényességi felügyeleti osztálya azt írta: "Választójoggal való rendelkezés esetén, ha újraválasztanák a volt polgármestert, ugyanaz a jogi helyzet állna fenn továbbra is, mint a választást megelőzően. Méltatlanság miatt a képviselő-testület a határozatával megszünteti annak a polgármesternek a megbízatását, akit szándékos bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésre ítéltek."

A Fővárosi Ítélőtábla pedig augusztusban foglalt állást, amikor Gyenes választhatóságát ugyan helyben hagyta, de a döntés indoklásában megjegyezte: "a jelölt esetleges megválasztása esetén sem tölthetné be - méltatlansága okán - a polgármesteri tisztséget."

Gyenes szerint a méltatlansága megszűnt

Gyenes Levente cikkünk megjelenése után azt írta: "méltatlanságom az előző mandátumom visszaadásával megszűnt, mivel a törvényhozó jogértelmezése alapján a tisztség betöltése alatt hozott jogerős elmarasztaló ítélet után válik valaki méltatlanná. Ez megtörtént tavasszal, ezért lemondtam. Az új mandátum megszerzésével az előző joghátrány megszűnik." 

A volt polgármester az Indexnek küldött levelében ennek alátámasztásaként ismét hivatkozott a Belügyminisztérium hírlevelére, illetve a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal véleményére. Ez utóbbi azért fontos, mert Kislétán egy olyan polgármestert választottak újra, akinek méltatlanság miatt kellett lemondania.

A szabolcsi kormányhivatal szerint a polgármester korábbi ítéletével összefüggésben "nem keletkezik vele szemben méltatlansági ok az időközi választást követően." Vagyis az új ciklusban nem érvényes a korábbi ítélet a szabolcsi hivatal szerint. Ezt Gyenes "komolyabb súlyúnak" tartja, mint az illetékes Pest megyei kormányhivatal sajtónyilatkozatát, amely ennek ellenkezőjét mondta. A Fővárosi Ítélőtábla álláspontjáról pedig azt írta Gyenes, hogy ez csak az indoklásban szerepel, nem az ítéletben. És "az ügyet árnyalja, hogy méltatlansági ügyet nem is tárgyalhat a Fővárosi Ítélőtábla, mert arra hatásköre nem terjed ki". 

Gyenes szerint "az én esetemben gondoskodtak kellően arról, hogy mindenki megismerhesse elmarasztalásomat, most pedig a választókon a sor, hogy eldöntsék, ennek tükrében is alkalmasnak tartanak-e vezetőjüknek, bíznak-e bennem".

Akkor miért indul Gyenes? 

A jogi vita várhatóan majd hosszú ideig zajlik, hiszen több hónapos procedúra lesz, ha a képviselő-testület helyett a kormányhivatalnak kell közbeavatkoznia. Aztán pedig a bíróság elé kerül az ügy várhatóan.

És épp ez lehet Gyenes célja: hogy minél tovább húzódjon az ügy. A Gyömrői Hírhatár szerint Gyenes arra játszik, hogy elérjük 2018 áprilisát, ameddig a felfüggesztett szabadságvesztés szól. Ezután ugyanis már rendezhetnek újabb választást, azon nem merül fel a méltatlansága, hiszen lejárt a jogerős büntetése. Gyenes pedig elérte, hogy addig sem ül más a polgármesteri székben.

A gyömrői választók tehát lényegében arról döntenek, hogy akarják-e továbbra is Gyenest és a hosszas jogi vitát, vagy új fejezetet nyitnak a város életében.

Rovatok