Nem állapítható meg a józsefvárosi MSZP pénzügyeinek kezelésével összefüggő bűncselekmény a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerint, ezért a hatóság megszüntette az eljárást, írja a Magyar Idők.
A Magyar Idők tavaly szeptemberben írt arról, hogy egy hangfelvételen Komássy Ákos, a szocialisták VIII. kerületi elnöke beszél az MSZP pártigazgatójával, Katona Tamással. Komássy a felvételen azt mondja, 2014-ben a szervezet „feketekasszájából” finanszírozták azokat a kiadásaikat, amelyeket nem tudtak bizonylattal fedezni.
Ezek közé tartozott a szervezet összes személyi kiadása mellett a kampánykiadások egy része is. Az MSZP józsefvárosi elnöke később azt mondta: a hangfelvételen szereplő feketekassza csak egy úgynevezett házipénztár, amely feketére festett lemezből készült.
A cikk után Tényi István és a Fidelitas nevében Böröcz László is feljelentést tett költségvetési csalás gyanújával. A NAV szerint az ügyben semmilyen bűncselekmény nem állapítható meg. Az ügy iratait megküldték az ügyészségnek, amely még akár úgy is dönthet, hogy további nyomozást rendel el.