Ki sem írt, vagy gyanús közbeszerzéseket talált a Klik 10 milliárd forintos projektjénél Hadházy Ákos, az LMP társelnöke. Ráadásul a politikus szerint többi alibitanulmányt készítettek, amelyek sok helyen szórul szóra megegyeznek egymással. A program költségvetése szerint csak bérköltségre 2 milliárd forintot fizettek, de 1,5 milliárdért vásároltak szellemi termékeket.
Napjaink olajozása a tanulmányírás
– így foglalta össze Hadházy Ákos, az LMP társelnöke az Indexnek csütörtöki korrupcióinfóján, miért tartja egyszerű közpénzlopásnak a Köznevelés az iskolában című TÁMOP-pályázathoz hasonló állami projekteket. Szerinte, ahogy a kilencvenes években az olajszőkítés volt a legjobb korrupciós üzlet, úgy most kamu tanulmányok írásán lehet a legtöbbet nyerni.
Erre azután jutott, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ a közérdekű adatigénylésére elküldte a 10 milliárd forintos TÁMOP-pályázat szerződéseit és a megvalósításhoz készült tanulmányokat, elemzéseket. Hadházy szerint a HRM Kft által 25 millió forintért elkészített munkák teljesen szakmaiatlanok és nem érték meg a rájuk kifizetett közpénzt.
Úgy véli, hogy a szövegek több helyen értelmetlenek vagy egyszerű hülyeségek, lózungok. Ráadásul több különböző munkában is szerepelnek ugyanazok a felsorolások, bekezdések. A jelöletlen másolások alapján pedig úgy tűnik, mintha csak a terjedelmet dagasztották volna, hogy így is igazolják a rájuk elpazarolt közpénzt. Az olyan, cégesbullshit-generátorból vett címek, mint „A helyzetértékelés tanulságai és a fejlesztési tervekkel való koherenciája” is arra utalnak, hogy nem ezek a tanulmányok határozzák majd meg a jövő közoktatási rendszerét.
A projekt költségvetésében a politikus szerint több gyanús tétel is szerepel: bérköltségekre például 2 milliárd forintot fizettek ki. Az Indexhez eljuttatott elszámolás alapján volt, aki 24 hónapon át havi bruttó 14,8 vagy 18,9 millió forintot kapott. Szellemi termékekre több mint 1,5 milliárd forintot költöttek. Az elszámolás szerint összesen 11910 szakmai napra ment el ez a pénz, személyenként és alkalmanként 127.000 forintot fizettek.
Hadházy még érdekesebbnek találta, hogy a TÁMOP-projekt közbeszerzések kírását a legtöbb esetben nem találta meg a Közbeszerzési Értesítőben (valójában a közbeszerzéseket kiírták, ld. keretes írásunkat!). Az LMP társelnöke szerint emiatt is visszás, hogy a Klik olyan látszólag értelmetlen tételekre költött, mint:
Az összesen 39 millió forintnyi megbízást megszerző Humánswot Kft korábban már több közbeszerzésben feltűnt: 24,3 millió forintért ők gyártják majd le az Országgyűlés új telefonos applikációját, Isaszegen szervezetfejlesztésre kaptak 12,9 millió forintot, valamint majd’ 24 millió forintért a Türr István Képző és Kutató Intézetnek készítettek tanulmányt.
A Humánswot 2007-2008 között Seychelle-szigeteki tulajdonban volt, azóta dr. Zsombok László Krisztián, Monor fideszes polgármesterének tulajdonában. De már offshore korában Zsombok felesége volt a vállalkozás kézbesítési megbízottja.
Cikkünk megjelenése után Zsombok László a Humánswot Kft. tulajdonosa közleményben reagált Hadházy Indexnek külön tett nyilatkozatai kapcsán. Közölte, hogy a Közbeszerzések megtörténtek, azok elérhetők az interneten a mai napig is itt és itt.
"Teljességgel hamis, továbbá személyemet és társaságomat rossz színben tünteti fel az az állítás, hogy az „a Klik olyan látszólag értelmetlen tételekre költött, mint: Adattisztítás támogatása, illetve Projekt előkészítést és helyzetelemzést segítő szoftver" - írta szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. Valamint hangsúlyozta, hogy ezek több hónapos intenzív fejlesztő munka eredményeként létrehozott, ma is működő, hiánypótló, egyedi szoftverfejlesztések, melyeket 2013-tól a KLIK teljes köznevelési intézményrendszere több éven át, több funkcióban, több szakmai folyamat mentén használt. Mint írta, cége nem fejleszt „látszólag értelmetlen tételeket”, munkatársai magas kvalifikáltságú, speciális szakértelemmel rendelkező, a köznevelési informatikában évtizedes gyakorlatra szert tett, kiváló szakemberek.
Abból adódóan, hogy Hadházyval élőszóban beszéltünk, a cikk korábbi változatában tévesen szerepelt az az állítás, hogy a Humánswot Kft. korábban az ügyészség által Öveges-program közbeszerzésén is nyert volna. A valóság ezzel szemben az, hogy ebben a programban semmilyen közbeszerzést nem nyert a nevezett cég. A kifogásolt rész Zsombok levele után töröltük, a hibáért elnézést kérünk.