Index Vakbarát Hírportál

Veszteséges állami cégnél volt, most államtitkár lesz

2016. szeptember 1., csütörtök 20:42

Az állami tulajdonú Új Nemzedék Központ Nonprofit Közhasznú Kft. 2014-re közel 4 milliárdos veszteséget termelt. A gazdálkodásukat vizsgáló Állami Számvevőszék hiába kérte a 2011-2014 között időszak dokumentációját, nem kapta meg a papírokat, ezért februárban feljelentette a társaságot. A nyomozást azóta szép csendben megszüntették - írja a Népszabadság

A kivizsgálatlanul maradt időszakban, 2011-2012-ben volt az ÚNK (akkori nevén Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum Nonprofit Közhasznú Kft.) felügyelő bizottsági tagja Schanda Tamás is, akit pénteken nevez ki Áder János köztársasági elnök az Emmi uniós pénzeit elosztó fejlesztéspolitikai államtitkárának. A poszt július közepén üresedett meg, amikor Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kezdeményezte Köpeczi-Bócz Tamás felmentését.

Köpeczi-Bócz hivatali ideje alatt több mint 25 milliárd forintos EU-támogatást osztottak szét a minisztériumhoz tartozó területeken, egyebek mellett ebből a keretből mentek a pénzek a befulladt roma programokra is. A Népszabadság információja szerint azonban Köpeczi-Bócznak nem a Farkas Flórián nevével fémjelzett botránysorozat, hanem a minisztériumon belüli államtitkárságokkal kirobbant forráselosztási vitája miatt kellett távoznia.

Schanda Tamás az elmúlt években az Emmi ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára volt. Idén áprilisban ő jelentette be például azt a 6,5 milliárdos tehetségsegítő programot, amelynek lebonyolítását szintén az Új Nemzedék Központra bízták - írja a lap.

Rovatok