Index Vakbarát Hírportál

Nem lefeküdtek a Fidesznek, ennyire hülyén csinálják

2016. szeptember 7., szerda 13:25

Ez egy ilyen színes párt, ismerte el Molnár Gyula, az MSZP elnöke az Indexnek, amikor a kvótaszavazással kapcsolatos szocialista álláspontok ellentmondásairól kérdeztük. Az MSZP-sek az elmúlt hetekben összevissza beszéltek arról, mi a teendő október 2-án: bojkott, távolmaradás, érvénytelen szavazás, igen, nem. A szocialista káosz nem valamilyen gondosan titkolt terv része.

Az MSZP-szavazók minden felmérés szerint megosztottak, illetve bizonytalanok abban, mit is csináljanak majd az október 2-i kvótanépszavazáson. Ez nem is csoda: az MSZP az elmúlt hetekben távolról sem kommunikálta szervezetten, egyértelműen, mit is kezd a párt a referendummal.

Az elmúlt napokban a következőket tudtuk meg az MSZP álláspontjáról. Vastaggal kiemeltük az üzenetek lényegét:

Megkérdeztünk néhány MSZP-st, hogy mégis mivel magyarázzák ezt a kaotikus kommunikációt és eddig nem épp olajozottan működő kampányt, amely elbizonytalanítja a szavazókat. Többen azt mondták, ezt érzékelik is a mindennapokban, ugyanis egyszeri MSZP-s párttagok és szimpatizánsok is azzal állítják meg őket az utcán, rendezvényeken, hogy akkor mégis hogyan szavazzanak.

Az emberek ráadásul azt is szóvá teszik, és a sajtó egy részében is elterjedt a narratíva Molnár múlt heti, kvótát ellenző nyilatkozata után, hogy az MSZP-sek lepaktáltak a Fidesszel.

Több szocialista is azt mondta ugyanakkor, hogy semmiféle hátsó alku nincsen, egyszerűen hibákat követnek el a politikusok. Egy szocialista némileg önkritikusan úgy fogalmazott:

Nem lefeküdtünk a Fidesznek, ennyire hülyén csináljuk.

Molnár Gyula múlt heti nyilatkozata információnk szerint is egyszerű kommunikációs baki volt, szűkebb körben ezt állítólag el is ismerte. Majd a szombati választmányon is tisztázta, hogy (bár neki az interjúban nem sikerült teljesen) a két dolgot szét kell választani: az MSZP továbbra is a távolmaradásra buzdít a népszavazáson, az állandó menekültkvótát pedig – ez még Tóbiás elnöksége idején eldőlt – elutasítja a párt.

Ez egy ilyen színes párt

Míg a választmány szombaton bent a párt távolmaradási stratégiájáról ülésezett, kint kirakták az előbb említett IGEN feliratú plakátot. Molnár Gyula azt mondta az Indexnek, hogy a választmányon bemutatott plakátok nem mondanak ellent az MSZP fő üzenetének, és a plakátok megfejtése" a következő napokban várható. Ez alátámasztja majd az MSZP álláspontját, miszerint otthon kell maradni október 2-án, tette hozzá. 

Kérdésünkre, hogy akkor kedden a szombathelyi elnök miért tartott sajtótájékoztatót ennek az ellenkezőjéről, Molnár Gyula azt mondta: ez egy ilyen színes párt, de nem ez a párt hivatalos álláspontja.

Az érvénytelen szavazást a szombathelyiek azért dobták be, mert a helyi szocialisták egy része érzékeli, hogy főleg a kisebb településeken félnek az emberek nem szavazni. Czeglédy Csaba azt mondta: elképzelhető, hogy a Fidesz delegáltjai, a választási névjegyzéket nézegetve, láthatják, ki nem ment el szavazni, és erről beszámolhatnak megbízóiknak. Aki tehát fenyegetve érzi magát vagy családját, az menjen el szavazni, hogy a szavazófülke magányában mi történik, azt már nem tudják ellenőrizni – mondta.

Az MSZP vezetése azért is nehéz helyzetben van, mert több helyi szocialista elnök úgy látja, hogy a párttagok és szimpatizánsok elégedetlenek a bojkottal, és aktívabban kifejeznék az ellenérzésüket az Orbán-kormány ellen. Van ugyanakkor olyan megyei elnök, aki pedig éppen azt jelezte, hogy sok MSZP-s ismerőse egyszerűen nem szereti a menekülteket, és simán nemmel szavaznak, nehéz rávenni a bojkottra őket.

Molnár Gyula azt mondta az Indexnek, hogy az MSZP véleménye, mióta ő a pártelnök, egyértelmű: leghelyesebb otthon maradni október 2-án.

Rovatok