Mielőtt elolvasná a történetet, kérem, szavazzon!

Szerdán este, amikor a Real Madrid az utolsó percben megfordította a Sporting elleni BL-meccset, a bal alsó hatosom környékén valami elkezdte irritálni az ínyemet. 

Gyorsan kiderült, hogy nem a vacsorám egy kósza emléke, kenyérhéj vagy mondjuk paprikamag. A következő pillanatban villámcsapásként ért a felismerés:

ez már akkor is az állkapcsomban volt, amikor elhangzott az őszödi beszéd 

– motyogtam magamban, és mivel erősen rövidlátó vagyok, a történelmi távlattól teljesen elszédültem.

2005. április 3-án átestem egy komoly szájsebészeti beavatkozáson. Az orvos rutinműtétnek nevezné, én pedig úgy, hogy vésővel és kalapáccsal széttrancsírozták, majd összerakták a fejemet. Ennek a tragikus napnak az emléke gúnyolódott a számban: egy ottfelejtett varrat. Több mint tizenegy évig lapult egy híd alatt anélkül, hogy észrevettem volna.

Ezer szállal kötődöm Szegedhez, többek között a fogorvosom is ottani. Maximálisan megbízom benne, de nem akartam kiröhögtetni magam, hogy egy rutindologért háromszázötven kilométert utazzak. Felhívtam, azt tanácsolta, hogy ezt ne halasszam a jövő hétre, mutassam meg egy szakembernek, amilyen gyorsan csak lehet.

Ezzel egy időben barátoktól és kollégáktól begyűjtöttem néhány tippet. Mindenki magánrendelőt ajánlott.

• Dr. B. azonnal felvette a mobilját, de csak hétfőre tudna időpontot adni, mert csütörtökön nem rendelnek (a fogászat honlapján csütörtök 9-14-es rendelési idő szerepel)
• Dr. T. egy kis családi magánrendelőben dolgozik a 12. kerületben, egy vezetékes számon hívtam többször, de csak az üzenetrögzítő jelentkezett
• Jó nevű 11. kerületi magánrendelő a következő, a honlapjuk szerint reggel 8 és este 9 között fogadnak betegeket, az asszisztens sajnálja, de csak másnap délelőttre vagy kora délutánra tudna időpontot adni 
• Dr. J. fiatal klinikai szakorvos, a belvárosban van magánrendelője, két mobilszámot is kaptam hozzá, egyiken sem tudtam elérni
• A másik jó nevű 11. kerületi, exkluzívnak tűnő hely (ahol kollégám szerint „mindig jó zene szól, de nehéz időpontot kapni”) először nem fogadta a hívásomat, de kicsivel később visszacsörögtek: délután fél hatra mehetnék hozzájuk, alakul ez, alakul, de még mindig nem az igazi
• ezen a ponton befejeztem a telefonálgatást, és felszálltam egy buszra, dél körül egy rafinált húzással beállítottam abba a 13. kerületi szájsebészeti rendelőbe, ahol 2005-ben meggyógyítottak: a recepciós kedvesen elmondta, hogy egyedül van, az orvos háromkor jön vissza, menjek vissza akkor én is
• ezen a ponton úgy éreztem, már nem bírom sokáig cérnával
• visszametróztam a Nagykörútra, és becsöngettem az „egy kicsit gyár, de ha gyorsan kellett, jók voltak” ajánlással kapott fogászatot, a recepciós lánnyal megtört tekintettel közöltem, hogy „önök az utolsó reményem”, mire azt válaszolta, hogy egy 8500 forintos állapotfelmérés nélkül még a székbe sem ülhetek be, és kérjek időpontot, és bennem ekkor elpattant valami, vagyis haha, épp ellenkezőleg, azt kívántam, bárcsak pattanna már el bennem ez a kurva varrat, hogy sajátkezűleg, fertőtlenítés nélkül bányásszam ki a pofámból, és tegyem le a küszöbre a 8500 forintjukkal együtt, csak legyen már vége ennek a rémálomnak, pls.

És akkor 

verítékben úszva eloldalogtam a lakcímem szerinti körzet szakrendelőjébe. A tök üres váróterem közepén szembesültem azzal, hogy pár perccel korábban végetért az aznapi betegfogadás. Az asszisztens már takarított, fertőtlenített, és megsajnált. Valahonnan előkerített egy dokit, aki beültetett a székbe, kesztyűt húzott, felkapcsolta a lámpát, és két mozdulattal kiszedte a varratot.