Index Vakbarát Hírportál

Colleen Bell: Nem megyek sehova

2016. szeptember 20., kedd 12:41

„Nem megyek sehova belátható időn belül” – mondta Colleen Bell budapesti amerikai nagykövet az MTI-nek kedden a távozásáról szóló hírekre reagálva.

A Magyar Nemzet keddi számában azt írta: mindenképpen távozik a novemberi amerikai elnökválasztás után Budapestről Colleen Bell. A lap úgy tudja: a Barack Obama elnök által magyarországi misszióra 2014-ben kijelölt diplomata már néhány hete meghozta döntését, amelyet nem fog befolyásolni az sem, hogy ki lesz az Egyesült Államok új elnöke.

Colleen Bell mindezzel kapcsolatban kiemelte: a napilap nem kért reakciót a nagykövetségtől a cikkhez, máskülönben közölték volna, hogy „semmi sem állhat távolabb az igazságtól”.

Mint mondta, november 8-án eldől, ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke, akit januárban iktatnak be. Hozzátette: mint minden amerikai nagykövetet, őt is az elnök nevezte ki.

A diplomata hangsúlyozta: örömmel szolgálja hazáját budapesti amerikai nagykövetként, és addig tölti be a pozícióját, amíg csak lehetséges. „Még nem tudom, hol van a célvonal, de szándékomban áll átfutni rajta” – zárta mondandóját a nagykövet.

Borítókép: Colleen Bell az ajándékba kapott tülköt fújja a Kiskunsági Nemzeti Park Természet Házában, Kecskeméten, idén júniusban – MTI Fotó: Ujvári Sándor

Rovatok