Index Vakbarát Hírportál

Álgyakornokok miatt is bajba kerülhet Kovács Béla

2016. szeptember 20., kedd 10:45

Jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége megalapozott gyanúja miatt is kérte Kovács Béla európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését az ügyészség. Ezzel együtt további négy hónappal meghosszabbították a jobbikos politikus ügyében indított nyomozást a hatóságok.

Két éve vált ismertté, hogy Polt Péter legfőbb ügyész diplomáciai úton Martin Schulz európai parlamenti elnökhöz fordult, kérve, hogy az EP függessze fel a jobbikos képviselő mentelmi jogát. A politikus ellen az Alkotmányvédelmi Hivatal 2014 áprilisában tett feljelentést, miután a polgári elhárítás figyelmét felkeltette, hogy a képviselő rendszeresen találkozik konspiratív módon orosz diplomatákkal, és havonta Moszkvába látogat.

A Legfőbb Ügyészség közölte: a költségvetési csalás ügyében a megalapozott gyanú szerint Kovács Béla 2012-2013-ban gyakornoki szerződést kötött négy emberrel. A szerződések szerint ők a képviselő mellett, általa meghatározott utasítások alapján, brüsszeli munkahelyszínen négy és hat hónapos szakmai gyakorlatot teljesítettek.

Valójában azonban nem jártak Brüsszelben, ott semmilyen munkát nem végeztek Kovács Béla képviselő számára. Mindezzel Kovács Béla jogtalan anyagi előnyhöz juttatta az álgyakornokokat, megtévesztve az Európai Parlament illetékes szolgálatát, amely teljesítette a kifizetéseket, írja az MTI.

Rovatok