Index Vakbarát Hírportál

Pukli István otthagyja a Tanítanék Mozgalmat

2016. szeptember 28., szerda 06:25

Pukli István kilép a Tanítanék Mozgalomból, de tovább dolgozik az oktatásügyért – jelentette be a budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatója a szerdai Magyar Nemzetben megjelent interjújában.

A tavaszi pedagógustüntetések egyik vezetője ezt azzal indokolta, hogy bár fontos számára az oktatás ügye, de nem elsősorban politikai, hanem szakmai szempontból. Azt is leszögezte, hogy ő nem „a baloldal messiása, és ne várják tőle a kormány megbuktatását: 

A célunk az oktatási rendszer megreformálása és az újraépítése az alapoktól. Ha Orbán Viktor nem hajlandó megreformálni az oktatást úgy, ahogy az szükséges volna, akkor ebbe bele fog bukni. Ez egy törvényszerű következmény lesz.

A pedagógus demonstrációk jobboldal által meghurcolt vezéralakja szerint nem jó, hogy a Tanítanék Mozgalom csatlakozott a menedékkérők befogadása mellett állást foglaló tüntetéshez. Úgy véli, ha szervezetként kiállnak ilyen megosztó ügyek mellett, akkor – bár „teljesen mindegy, hogy magánemberként mit gondolunk a kérdésről” – rengeteg támogatót veszíthetnek, és az emberek ki fognak hátrálni az oktatás ügye mögül. Pukli szerint ez a véleménye, illetve a Magyar Időknek adott interjúja miatt keletkeztek nézetkülönbségek a Tanítanék Mozgalmon belül,

Ezt megpróbáltuk elsimítani egy alkalommal, de úgy vélem, utána is maradt tüske mindenkiben.

Pukli elárulta azt, hogy gondolkozik egy új kezdeményezés beindításán, erről azonban nem árult el részleteket. A politikai karrier építésére vonatkozó kérdésre reagálva pedig úgy fogalmazott:

Mindennap másképp gondolkodom. Az egyik nap így ébredek fel, a másik nap úgy.

Borítókép: Huszti István / Index - Pukli István a Teleki Blanka Gimnázium előtt szervezett pedagógustüntetésen, 2016. márciusában 

Rovatok